Felfüggesztett stadionbezárással sújtotta az MLSZ az FTC-t

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 14:38
Többek között az Újpest elleni bajnoki miatt büntették a Fradit (Fotó: Koncz Márton)
Hat hónapra felfüggesztett zárt kapus mérkőzéssel büntette az MLSZ a Ferencvárost szurkolóinak viselkedése miatt – derült ki a szövetség közleményéből.

A fegyelmi bizottság a Kecskemét és az Újpest elleni hazai, valamint a Diósgyőr elleni idegenbeli mérkőzéseit összevont eljárással vizsgálta. Az FTC-szurkolók magatartása – megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása, pirotechnikai eszközök használata, mérkőzés ideiglenes megszakítását eredményező cselekmény elkövetése, tárgyak elzárt területre történt bedobása, az ellenfél szektorában zöld füstöt adó pirotechnikai eszközök elhelyezése és távirányítóval történt működtetése – miatt a klubot nem publikus pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, továbbá elrendelte egy hazai NB I-es bajnoki mérkőzés zárt kapuk mellett történő megrendezését.

A zárt kapus mérkőzés megrendezésének végrehajtását a bizottság fél évre felfüggesztette – azaz a Ferencváros szurkolóin múlik, életbe lép-e a büntetés.

Az MLSZ több klub esetében is szankcionált a szurkolók magatartása miatt, az Újpest esetében elrendelte a Szusza Ferenc Stadion „D” lelátórész „D4” szektorának lezárását.

Az Újpestet ezen felül szintén bírság megfizetésére kötelezték, akárcsak az ETO-t, a Diósgyőrt, a Nyíregyházát, valamint a másodosztályú Vasast.

 

Legfrissebb hírek

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
13 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
14 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
22 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2025.10.24. 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04
Ezek is érdekelhetik