Hollandiából igazolt a Puskás Akadémia

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.08.23. 08:41
Laros Duarte a Groningentől érkezik (Fotó: AFP)
Zöld-foki-szigeteki válogatott középpályással erősített a Puskás Akadémia, Laros Duarte a holland élvonalból érkezett Felcsútra.

A 27 éves játékos 89 mérkőzésen lépett pályára az Eredivisie-ben, az FC Groningentől érkezik az NB I-et négy forduló után százszázalékos mérleggel vezető Puskás Akadémiához.

Laros Duarte 1997-ben Rotterdamban született, a Sparta Rotterdamnál nevelkedett, felnőttként a PSV második csapatában mutatkozott be. Később visszatért a Spartához, majd 2021-ben szerződött a Groningenhez. 

Végigjárta a holland korosztályos válogatottakat, de felnőttként csak a Zöld-foki-szigetek színeiben játszott, az idén mutatkozott be a nemzeti csapatban.

A Puskás Akadémiával hároméves szerződést kötött.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁSOK A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Laros Duarte (zöld-foki-szigeteki, Groningen – Hollandia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatértek: Jevhenyij Kicsun (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Major Marcell (Csákvár), Radics Márton (Mosonmagyaróvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Gustavo Assuncao (brazil, Famalicao – Portugália)
Távozók: Auerbach Martin (Budafoki MTE), Babós Levente (csákvári kölcsön után Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Batik Bence (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Corbu Marius (román-magyar, szabadon igazolhatóként, APOEL FC – Ciprus), Ganbold Ganbayar (mongol, Komáromi FC – Szlovákia, kölcsön után végleg), Kern Martin (Sturm Graz – Ausztria), Luciano Slagveer (holland-suriname-i, szabadon igazolható), Tóth Balázs (Fehérvár FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók: Bakti Balázs (Vasas-kölcsön után Zalaegerszegi TE FC), Dusinszki Szabolcs (román-magyar, ismét Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Ominger Gergő (csákvári kölcsön után Fehérvár FC), Posztobányi Patrik (siófoki kölcsön után Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: – 

Tóth Balázs és Laros Duarte

 

Legfrissebb hírek

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
23 órája

Szerb U-válogatott középpályás érkezett Debrecenbe

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:40

Németh András: Duzzadok az önbizalomtól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:30

Olaszországot is megjáró portugál balhátvédet igazolt az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 18:05

Vezetett, majd döntetlent ért el a Puskás Akadémia az ukrán Polisszja ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:58

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Dárdai Pál: Éreztem, hogy most nem muszáj Németországban maradnom...

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 10:47

Svédországban nem kellett, visszatérhet Argentínába a Fehérvár volt támadója – sajtóhír

Minden más foci
2025.07.16. 10:14
Ezek is érdekelhetik