MTK: távozhat a hat országot és három földrészt megjárt középpályás

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 15:05
Khaly Thiam jelenleg az MTK NB III-as csapatával készül (Fotó: mtkbudapest.hu, archív)
Nem utazott el az MTK labdarúgócsapatának szlovéniai edzőtáborába a szenegáli-magyar kettős állampolgárságú, rutinos középpályás, Khaly Thiam, akinek a posztján saját nevelésű játékosok szerepelhetnek az új idényben, ezért még egy évig élő szerződése ellenére távozhat a klubtól.

 

 

A 30 éves, pályafutása során már három kontinensen és hat országban (Szenegál, Magyarország, Egyesült Államok, Törökország, Oroszország, Bulgária) futballozó középpályás, Khaly Thiam a 2023–2024-es idényben 22 tétmeccsen szerepelt az MTK első csapatában és két gólt szerzett. A Nemzeti Sport értesülései szerint a klubnál stratégiai szempontok miatt az a döntés született, hogy az új idényben a saját nevelésű, felnőtt vagy korosztályos válogatott játékosok szerepelnek a posztján, ezért élő szerződése ellenére szabadon távozhat.

Egyelőre az MTK második csapatával készül, miután felépült korábbi kisebb sérüléséből és el is utazott az NB III-as együttes edzőtáborába.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Ilja Beriasvili (grúz, Mezőkövesd), Molnár Rajmund (Szombathelyi Haladás, kölcsön után végleg), Róbert Polievka (szlovák, FK Dukla Banská Bystrica – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatér: Balogh Máté (BKV Előre), Csenterics Adrián (BVSC), Merényi Ádám (Budafoki MTE), Molnár Ádin (Kozármisleny), Szőke Gergő (Gyirmót FC Győr), Zsóri Dániel (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Csucsánszky Zoltán, Freyer Kristóf, Molnár Péter, Szolár Dávid
Kiszemeltek:
Távozók: Biben Barnabás (szabadon igazolható), Richlord Ennin (ghánai-kanadai), Miknyóczki Ádám (pécsi kölcsön után Gyirmót FC Győr), Nikolas Spalek (szlovák-magyar), Várkonyi Bence (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Vadnai Dániel 
Kölcsönbe távozók: Lehoczky Roland (tiszakécskei kölcsön után Vasas FC), Zuigeber Ákos (szegedi kölcsön után Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Khaly Thiam (szenegáli-magyar)
 

 

Legfrissebb hírek

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
7 órája

Sziporkázott az ETO, hetet számolt az MTK-ra!

Labdarúgó NB I
18 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:16

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50
Ezek is érdekelhetik