Gyász: elhunyt Ferenczi Attila edző, sportjátékelméleti szakíró

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.07.05. 15:00
Ferenczi Attila 65 éves korában hunyt el (Fotó: Facebook)
Hatvanöt esztendős korában elhunyt Ferenczi Attila edző, magyar labdarúgó- és általános sportjátékelméleti szakíró – derült ki fia, Ferenczi Krisztián Facebook-bejegyzéséből, de a hírt az MLSZ és az MTK is megerősítette.

 

Ferenczi Attila – aki hosszan tartó betegség után, csütörtökről péntekre virradó éjjel hunyt el Budapesten – számos fővárosi csapatnál megfordult edzőként pályafutása során, például a Ferencvárosi TC-nél, a Csepel SC-nél és a Budafoknál. Sőt, haláláig az MTK Budapestnél dolgozott a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia szakmai tanácsadójaként.

A kétezres évek második felében egy évig a Budapesti Labdarúgó-szövetség (BLSZ) edzőbizottságának elnöke volt, majd az MLSZ Budapesti Igazgatóság Szakmai Bizottságának hívására több alkalommal is előadásokat tartott. A Nemzeti Sport Online-on korábban saját blogot vezetett.  

Emellett kiemelendő, hogy írói munkássága során összesen 23 labdarúgószakkönyvet publikált, 1999 és 2023 között.  

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
20 órája

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
2025.09.11. 16:11

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
2025.09.10. 20:34

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

Gyász: elhunyt Dombai András, a Tatabányai Bányász és az FTC egykori kapusa

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:10

Gyászba borulva készülnek a portugálok a vb-selejtezőkre

Foci vb 2026
2025.09.04. 14:29

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

75 éves korában elhunyt Joe Bugner

Ökölvívás
2025.09.01. 17:47
Ezek is érdekelhetik