Egyiptomba vinnék Ben Romdant – az FTC nem cáfol

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 15:57
Egyiptomba került Budapestről a tunéziai (Fotó: Szabó Miklós)
Az egyiptomi élvonalban szereplő Al-Ahli szerződtetné a Ferencváros középpályását, a tunéziai Mohamed Ali Ben Romdant, a helyi sajtó pedig a zöld-fehérek sajtóosztályát idézve arról ír: nagy az érdeklődés a válogatott labdarúgóért.

Az Al-Ahlinál azért kerülhetett szóba a 39-szeres tunéziai válogatott labdarúgó esetleges szerződtetése, mert a szaúdi ligában szereplő Al-Holud vinné az egyiptomiak mali védekező középpályását, Aliou Dienget.

A btolat.com egyiptomi lap arról ír, hogy megkeresték a Ferencváros sajtóosztályát, hogy kommentálják az Al-Ahli érdeklődését, és a klubtól a következő választ kapták:

„Általánosságban elmondható, hogy sok csapat mutat érdeklődést Ben Romdan iránt, és sok ajánlatot kaptunk már a nyáron is érte, de a dolgok jelenlegi állásáról ennél többet nem szeretnénk kommentálni ezzel kapcsolatban” – idézi a lap a klub sajtóosztályát.

Noha a zöld-fehérek válasza sok konkrétumot nem árult el, még mindig informatívabb annál, mint amit a hazai sajtó számára szinte automatikus válaszként adnak: a klub sajtóinformációkat nem kommentál. Ben Romdan tavaly nyáron érkezett a tunéziai Esperance csapatától a zöld-fehérekhez, és három évre szóló szerződést kötött a klubbal. A 24 éves tunéziai középpályás az elmúlt idényben kereken 40 mérkőzésen lépett pályára a Ferencváros csapatában, s két gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Gróf Dávid videóban is elnézést kért a vasárnapi derbin ellökött labdaszedőtől

Labdarúgó NB I
3 órája

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
18 órája

Videó: ezért kapott piros lapot Gróf, akit Varga Barnabás váltott a kapuban

Labdarúgó NB I
18 órája

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
20 órája

Gróf ellökött egy labdaszedőt, Varga állt be a kapuba – pontot mentett az Újpest a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
20 órája

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:25

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:23

Mohammed Abu Fani lehet a Ferencváros titkos fegyvere

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 11:16
Ezek is érdekelhetik