NB I: Sikerült eltüntetni a ZTE adósságait – Végh Gábor

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.04. 16:02
null
Nem lesz olyan nagy játékosmozgás a Zalaegerszegi TE labdarúgócsapatánál, mint az előző években Végh Gábor elnök-tulajdonos szerint.

 

„Nekünk, vezetőknek a nyár nem a pihenésről szól, szeretnénk pótolni a távozókat. Reméljük, olyan nagy játékosmozgás nem lesz, mint az elmúlt években, ez a korábbi munkának és a gazdasági stabilitásnak is köszönhető. Emiatt talán a bajnokság kezdete is jobban sikerülhet” – nyilatkozott az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában Végh Gábor.

Hozzátette, az előző vezetés által felhalmozott adósságokat most sikerült eltüntetni, „tettük mindezt úgy, hogy közben fejlesztettünk, ez a legnagyobb eredményünk az elmúlt tíz évből.”

A célokról elmondta, a 12 csapatos bajnokságban bármi előfordulhat, nagyon oda kell figyelni. Az elmúlt idényben a kilencedik helyen végzett a ZTE.

„Szeretnénk megőrizni az NB I-es tagságunkat, de nem mondunk le arról, hogy a mezőny első felében végezzünk, minden benne van” – hangsúlyozta a tulajdonos, aki elárulta, másik klubjánál, a Lendva új tréningközpontjában fog majd edzőtáborozni a csapat.

Labdarúgó NB I
2024.05.24. 09:16

Sallói István: Szívesen látnánk Drazsicsot, Mance menni akar

A ZTE FC sportigazgatója a két csatárnak tett ajánlat mellett beszélt a távozó kapusokról, Bedi Bencéről és Sztefanosz Evangeluról is.

 

 

Legfrissebb hírek

Még élnek az álmok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:59

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:00

A Videotonhoz igazolt az NB III-as gólkirály – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 21:29

Új cégvezető érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 11:01

NB II: a Mezőkövesdtől érkezett csatár, teljessé vált a Csákvár kerete – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 22:20

Lakossági fórumot tartott az Újpest, megvannak az új stadion első látványtervei – fotók

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 20:54

Edzőt is vált a nagy változásokon áteső Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 19:43

Eppel Márton és Pászka Lóránd is a Csíkszeredában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.20. 12:41
Ezek is érdekelhetik