NB I: brazil védő érkezhet a Ferencvároshoz – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.16. 17:27
Argentinos Juniors v Corinthians - Copa CONMEBOL Sudamericana 2024
Raul Gustavo zöld-fehérben folytathatja (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosban folytathatja pályafutását a brazil Raul Gustavo, aki a Corinthianst hagyhatja ott a magyar csapat kedvéért. Erről a Globo számolt be, és a hír olyannyira komoly, hogy a forrás szerint a felek között már az egyezség is megszületett.

Az általában hiteles brazil Globo a napokban adott hírt arról, hogy Raul Gustavo közös megegyezéssel elhagyja jelenlegi klubját, a Corinthianst, és más csapatban folytatja pályafutását. A forrás úgy tudja, hogy a 25 éves középhátvéd már meg is állapodott a Ferencvárossal az átigazolásról, ám bonyolítja a helyzetet, hogy időközben egy másik ajánlat is befutott a mexikói Tijuanától – amely a Globo szerint ráadásul jobb feltételeket kínál Raul Gustavónak, vagyis egyelőre semmi nem vehető biztosra.

A 188 centiméter magas Raul Gustavo hivatalosan 2020 óta a Corinthians játékosa, de onnan kétszer is kölcsönadták: így először az Inter de Limeirában, majd a Bahiában szerepelt. A 'Corban összesen 47 találkozón lépett pályára, és hat gólt is szerzett, ami nem rossz teljesítmény egy középső védőtől.

Úgy tudjuk, a Ferencváros valóban érdeklődik a játékos iránt.

Portálunk megkereste a Ferencvárost, ám a fővárosi klub ezúttal sem kívánta kommentálni a sajtóértesüléseket.  

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Kölcsönből visszatér: Gruber Zsombor (Zalaegerszegi TE FC). Visszatérhet: Iyinbor Patrick Osagie (Kecskeméti TE), Mats Knoester (holland, Aarhus  – Dánia), Nagy Olivér (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Chico Banza (Francisco Gonçalves Sacalumbo, angolai, Anorthoszisz – Ciprus), Mahmud Dzsaber (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE, kölcsönben az olasz Torinótól), Raul Gustavo (Raul Gustavo Pereira Bicalho, brazil, Corinthians – Brazília)
Távozók: Muhamed Besic (bosnyák-német, szabadon igazolható), Lisztes Krisztián (Eintracht Frankfurt – Németország), Samy Mmaee (belga-marokkói, lejár a szerződése), Henry Wingo (amerikai, lejár a szerződése, érdeklődik iránta: Austin FC, Minnesota United – Egyesült Államok; Toronto FC, Vancouver Whitecaps – Kanada)
Kölcsönbe távozók: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Adama Traoré (mali, Sturm Graz – Ausztria, Fulham – Anglia, Rangers FC – Skócia), Anderson Esiti (nigériai, kikerült az első keretből), Amer Gojak (bosnyák, kikerült az első keretből), Owusu Kwabena (ghánai, kikerült az első keretből), Marquinhos (José Marcos Costa Martins, brazil, Pumas – Mexikó, Al Fateh – Szaúd-Arábia), Alekszandar Pesics (szerb, kikerült az első keretből)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik