NB I: Batik Bence a DVSC-ben folytatja – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.14. 10:22
Batik Bence már alá is írta szerződését (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC pénteken hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Batik Bencét a Puskás Akadémia FC-től.

Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport értesülése, a DVSC szerződtette Batik Bencét. A 30 éves védő már alá is írta új szerződését csapatával – derült ki a klub honlapján olvasható hivatalos közleményből.

Labdarúgó NB I
2024.06.13. 08:34

NB I: Batik Bence Debrecenbe igazol – NS-infó

A 30 éves védő szerződése két idény után lejárt a Puskás Akadémiánál.

Batik Bence Szegeden született, s nem volt még 20 esztendős, amikor felkeltette a Ferencváros érdeklődését. Az FTC-nél, az MTK-nál és később a Honvédnál is sikerekben gazdag éveket töltött, szinte mindig alapemberként számítottak rá, a bajnoki és a kupaérmeket is szorgosan gyűjtötte. Mintegy 200 NB I-es mérkőzésen 12-szer volt eredményes, az utóbbi két évet a Puskás Akadémiánál töltötte, 2023-ban díjat kapott az idény legszebb góljáért.

A Loki hivatalos honlapján egy videóval is „beharangozta” Batik érkezését:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Pálfi Donát (Szombathelyi Haladás), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn), Batik Bence (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Alexandrosz Kiziridisz (görög, NS Mura – Szlovénia), Andrija Majdevac (szerb, FK Napredak Krusevac – Szerbia) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Sztefan Drazsics (szerb, Mezőkövesd, szabadon igazolható), 
Távozók: Joao Oliveira (svájci-portugál, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Tuboly Máté (ETO FC Győr, onnan DAC 1904 – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Baranyai Nimród (Újpest FC) 

 

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
8 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
16 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
20 órája

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Szerződést hosszabbított fiatal középpályásával az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 18:48

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26
Ezek is érdekelhetik