Magyar válogatott védőt igazolt Fehérvárról az Újpest – hivatalos

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.11. 11:21
null
Bese Barnabás Újpestre igazolt (Fotó: ujpestfc.hu)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései, és a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Fehérvár FC-től a 23-szoros magyar válogatott védőt, Bese Barnabást.

Mint megírtuk, úgy tudjuk, az Újpest Bartosz Grzelakot, a Fehérvár FC svéd vezetőedzőjét szeretné Mészöly Géza utódjának, s úgy értesültünk, hogy a szakember mellett a IV. kerületieknél folytathatja pályafutását a 23-szoros magyar válogatott védő, Bese Barnabás, akit most a lila-fehérek be is jelentettek.

Labdarúgó NB I
2024.06.10. 10:16

Fehérvár: Bartosz Grzelak ajánlatot kapott Újpestről – NS-infó

Legalább egy játékos is követheti az edzőt, ha a fővárosiak egyezségre jutnak a szakemberrel. Simon Krisztián hosszabbított a lilákkal.

Bese Barnabás 14 éves korától az MTK akadémiáján nevelkedett, majd a 2016-os Európa-bajnokság után a francia Le Havre AC-hoz igazolt, melyet négy évig erősített, s 114 meccsen lépett pályára a Ligue 2-ben. A szélső védő ezt követően a belga OH Leuvenhez igazolt át, ahonnan 2022 februárjában tért haza, s lett a Fehérvár FC játékosa, melynek színeiben a mögöttünk hagyott idényben 30 meccsen lépett pályára.

„Egyből éreztem a vezetők bizalmát, és remélem, hogy ezt a pályán mielőbb meg tudom hálálni. Hiszek abban a projektben, amit felvázoltak Újpesten, szeretnék minél jobb teljesítményt nyújtani, hiszen megtiszteltetés ennek a klubnak a mezében futballozni” – fogalmazott a klub honlapjának Bese Barnabás.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Bese Barnabás (Fehérvár FC), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérhet: Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC), Eckl Patrick (Komáromi FC), Mucsányi Márk (BVSC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: Babós Levente (Puskás Akadémia FC, legutóbb kölcsönben Csákvár), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország), Tóth Balázs (Fehérvár FC)
Távozók: Jorgosz Andzulasz (görög, szabadon igazolható), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható), Albi Doka (albán, szabadon igazolható), Sztefan Jevtovszki (északmacedón), Kiss Tamás (szabadon igazolható), Luca Mack (német, szabadon igazolható), Heinz Mörschel (dominikai-német, szabadon igazolható), Branko Pauljevics (szerb-magyar, szabadon igazolható), Franklin Sasere (nigériai, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: 

Legfrissebb hírek

Karamoko és Mucsányi Márk is távozik Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
10 órája

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
22 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:37

Ünneplés: egész napos programsorozat a 140 éves UTE tiszteletére

Egyéb egyéni
2025.06.14. 14:15

Női röplabda Extraliga: hosszabbított válogatott centerével az Újpest

Röplabda
2025.06.11. 20:14

Kimagaslott az NB II-ből, majd az Újpesthez szerződött Juhász Bence

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 10:33

Kovács Zoltán távozott Újpestről, a DVTK sportigazgatója lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 14:45
Ezek is érdekelhetik