Szappanos: Varga Barna a 11-es előtt rám nézett, és mondtam neki, hogy ma nem rúgod be!

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.05.16. 08:18
null
A Paks hosszabbítás után 2–0-ra legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében. A találkozó után a fantasztikus formában védő Szappanos Péter állt a kamerák elé.

Szappanos Péter szerint az volt a győzelem kulcsa, hogy nem játszottak annyira alárendelt szerepet.

„Az öt-hat héttel ezelőtti mérkőzésen annyira egyértelműen a Ferencváros akarata érvényesült, hogy gyakorlatilag sanszunk nem volt, lehoztuk egy darab kapura lövéssel az első félidőt, és utána Dibusz Dénesnek nem is nagyon kellett védenie azon a mérkőzésen. Itt belülről azt éreztem, hogy kicsivel több lehetőségünk van kibontakozni, voltak lövéseink, helyzeteink, pontrúgásaink. El kell ismerni, hogy a Ferencvárosnak nagyobb helyzetei voltak, de most nem éreztem azt az óriási nyomást, mint legutóbb. Még emberhátrányban sem.”

Videónkból kiderül még, hogy a kivédett tizenegyesnél előre eldöntötte-e, hová fog vetődni, de azt is megtudjuk, mit mondott Varga Barnabásnak közvetlenül a büntető elvégzése előtt. És azt is elárulja, remek formájához mennyiben járult hozzá, hogy bekerült Marco Rossi Európa-bajnoki keretébe.

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
Paksi FC–Ferencváros 2–0 (0–0, 0–0, 1–0) – hosszabbítás után
Budapest, Puskás Aréna, 51 900 néző. Vezette: Berke
Paks: Szappanos – Vas, Kinyik, Lenzsér – Osváth, Papp, Vécsei, Windecker (Szabó II Bálint, 86.; Mezei, 118.),  Szabó J. – Hahn (Böde, 72.), Könyves (Balogh B., a szünetben; Haraszti, 120+1.). Vezetőedző: Bognár György
FTC: Varga Á. – Botka, I. Cissé, Abena, Civic (C. Ramírez, 90+1.) – Maiga (Loncar, 59.), Ben Romdan (Kodro, 55.) – A. Traoré, Abu Fani, Marquinhos (Zachariassen, 82.) – Varga B. (Lisztes, 82.; Szevikjan, 100.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Gólszerző: Papp (98.), Haraszti (120+2.)
Kiállítva: Vécsei (38.), ill. Abena (75.)

Legfrissebb hírek

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
40 perce

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Négy óra alatt több mint 20 ezer jegy kelt el a Magyar Kupa-döntőre

Labdarúgó NB I
19 órája

Tímár Krisztián: Ilyen egyéni hibák nem férnek bele az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 22:30

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 20:20

PSK: a Honvéd edzője abban bízik, hogy lesz követője Puskás Ferencnek

Minden más foci
2025.05.04. 18:15

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30
Ezek is érdekelhetik