„Kirázott a hideg” – így reagált Nagy Zsolt az NSO olvasóinak döntésére

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.05.12. 09:22
Nagy Zsolt várja már Marco Rossi keddi kerethirdetését (Fotó: Török Attila)
Bár a Puskás Akadémia MTK elleni 3–1-es győzelméből nem tudta góllal kivenni a részét Nagy Zsolt, az elmúlt hetekben kiváló formát mutat, így az lenne a meglepetés, ha nem lenne ott Marco Rossi Eb-keretében.

Az NSO olvasói a héten szavazhattak arról, kiket neveznének a magyar válogatott Eb-keretébe. Nagy Zsoltnak 94.3 százalékuk szavazna bizalmat a középpályán. Ezzel szembesítettük a Puskás Akadémia kiváló formában lévő labdarúgóját, akit ki is rázott a hideg ezt hallva.

Videónkban természetesen beszélünk arról, mennyire jár már a fejében az Európa-bajnokság, mint ahogy szóba kerül az is, hogy az MTK elleni győzelem a Puskás Akadémiának biztos Európa-konferencialiga-selejtezős helyet ér a tabellán. Azonban még az sem kizárt, hogy a harmadik helyen végez a csapat. Nézi-e a DVSC és a Fehérvár vasárnapi összecsapását? Mivel szeretné zárni hazai pályán az NB I-es idényt? Erre is válaszol az NSO Tv-nek. 

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–PUSKÁS AKADÉMIA FC 1–3 (1–3)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2562 néző. Vezette: Karakó Ferenc
Gólszerző: Nagy Zsombor (36.), ill. Szolnoki (5.), Nissilä (12., 20.)

A találkozó online, szöveges tudósítása itt olvasható.

  1. Ferencvárosi TC32225578–30+48 71 
  2. Paksi FC32167949–41  +8 55 
  3. Fehérvár FC311651055–39+16 53 
  4. Puskás Akadémia321410856–34+22 52 
  5. Debreceni VSC311361247–44  +3 45 
  6. Diósgyőri VTK321281250–56  –6 44 
  7. Zalaegerszegi TE321271353–58  –5 43 
  8. MTK Budapest321271342–61–19 43 
  9. Kecskeméti TE321261443–44  –1 42 
10. Újpest FC321141745–65–20 37 
11. Kisvárda31841935–50–15 28 
12. Mezőkövesd31552127–58–31 20 
az állás

 

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: A Fradi ellen mindenki úgy hajt, mint az őrült…

Labdarúgó NB I
4 órája

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:03

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Eltemették Jenei Imrét

Magyar válogatott
2025.11.08. 15:43

Martin Chlumecky most megismerheti a Paks játékát

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 12:22

Redzic Damir álma teljesült: Szeretnék tanulni Szoboszlai Dominiktól

Magyar válogatott
2025.11.08. 11:05
Ezek is érdekelhetik