A Kisvárda vezetősége nem fogadta el Révész Attila felmondását

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.29. 14:14
A Kisvárda vezetősége nem fogadta el Révész Attila felmondását (Fotó: Nenzeti Sport)
Mint ismert, a héten benyújtotta felmondását az NB I-ből a másodosztályba kieső Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila, ám a klub egy nappal később közölte, az elnökség azt szeretné, ha a felek folytatnák a közös munkát.

Mint azt megírtuk, Révész Attila szerint több tényező vezetett ahhoz, hogy a Kisvárda nem tudta megőrizni élvonalbeli tagságát, ám a sportigazgató a saját felelősségét vállalva benyújtotta felmondását.

„Azzal, hogy sokkal kevesebbet tudtam a napi munkába beletenni, hibát követtem el, de különböző okok miatt nem tehettem, ezért én a héten az írásbeli felmondásomat már beadtam. A május 31-ig történő munkavégzés alatt megpróbálok mindent átadni, illetve megtalálni azt az ügyvezetőt a kft. élélre és azt a sportigazgatót, aki a későbbiekben tudja vinni az ügyet – mondta Révész Attila az M1 aktuális csatornának. – Egy jól összerakott, anyagilag rendben lévő klubbal meglehet az esély a következő szezonra is. A szándék így is egyértelmű, hogy harcban legyünk a feljutást érő pozíciókért.”

A Kisvárda honlapján közölte, hogy a Várda Sportegyesület elnöksége megtárgyalta az ügyet és kinyilvánította, hogy Révész Attila érdemeit eddig is és ezután is elismeri, és arra tesz javaslatot, hogy folytassák a közös munkát és a 2024–2025-ös idényben együttes összefogással ismét az NB I-be vezessék a kisvárdai labdarúgócsapatot.

„Ezt elképzelhetetlennek tartja az elnökség Révész Attila munkája nélkül. Erre figyelemmel a jogviszonyok megszüntetésére irányuló kezdeményezést nem fogadtuk el, és kezdeményeztük a közös munka folytatására vonatkozó tárgyalásokat” – írta közleményében a klub.

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Ferencvárosi TC3323  5  580–30+50 74 
  2. Paksi FC3317  7  951–42  +9 58 
  3. Puskás Akadémia331510  860–35+25 55 
  4. Fehérvár FC3316  61155–40+15 54 
  5. Debreceni VSC3314  61349–48  +1 48 
  6. Kecskeméti TE3313  61445–45    0 45 
  7. Diósgyőri VTK3312  91250–56  –6 45 
  8. MTK Budapest3312  81343–62–19 44 
  9. Zalaegerszegi TE3312  71454–60  –6 43 
10. Újpest FC3311  41845–67–22 37 
11. Kisvárda33  9  42040–55–15 31 
12. Mezőkövesd33  5  62231–63–32 21 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik