Oddspiramis a magyar bajnokikra is

Vágólapra másolva!
2024.04.27. 11:34
A Tippmixprón az Oddspiramissal akár 60 százalékkal is megnövelheted tippsorod eredő nyereményszorzóját, ráadásul az ajánlat az összes labdarúgó-mérkőzésre érvényes, minimum 4-es kötéstől. Már akkor is 10 százalékos emelkedést realizálhatsz, ha a szelvényeden csak az öt hétvégi NB I-es találkozót szerepelteted. (x)

 

A pénteki ZTE – Puskás Akadémia találkozót követően szombaton 14:30-tól a Paks – Mezőkövesd mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó NB I 30. fordulója. A hazaiak a héten bejutottak a Magyar Kupa döntőjébe, de a bajnokságban zsinórban öt vereségnél tartanak, ezzel pedig a dobogós helyezésük is veszélybe került, miközben sokáig a bajnoki címet már megszerző Fradi kihívójának számítottak. Igaz, most a már biztos kieső Mezőkövesd lesz Bognár György együttesének vendége, így a tolnaiak favoritnak számítanak a találkozón.

SZAVAZÁS

Paks - Mezőkövesd – Hendikep 0:1

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Kecskemét akár a biztos bennmaradást is elkönyvelheti ebben a fordulóban, de nem igazán megy idegenben az elmúlt szezon ezüstérmesének, amit jól mutat, hogy vendégként 14 bajnokin összesen nyolc pontot tudott begyűjteni. A Diósgyőr három ponttal áll jobban, mint szombati ellenfele, és újonc létére az MTK-hoz hasonlóan biztosan az élvonal tagja marad a következő szezonban is. A két csapat 2021 óta négyszer mérkőzött meg egymással, és mindig gólváltás volt a meccseiken, azaz rendre mindkét együttes betalált.

SZAVAZÁS

Diósgyőr - Kecskemét – 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A szombati napot az Újpest debreceni vendégjátéka zárja. A lila-fehérek négy körrel a pontvadászat zárása előtt kilenc ponttal állnak jobban, mint a már kieső helyen található Kisvárda, és ha a különbséget növelik a hétvégén, akkor a IV. kerületiek is megváltanák tagságukat a 2024/25-ös élvonalbeli szezonra. Az Újpest előző öt bajnokiján mindig eljutottak legalább három gólig a felek (ezen az öt meccsen összesen 21 találat született), a Debrecen pedig a Diósgyőr elleni 5-3-as vereség után várja ezt a mérkőzést. Gólokban nem lesz hiány?

SZAVAZÁS

Debrecen - Újpest – Gólszám 2,5

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Már a vasárnapi programban szerepel a Kisvárda – Fehérvár összecsapás – a hazaiak motivációját biztosan erősítené, ha az Újpest szombaton este nem szerezne pontot, hiszen ebben az esetben hat pontra csökkenthetnék a távolságot a bennmaradást érő pozíciótól. A Fehérvár viszont öt meccs óta veretlen, és az ezüstérem megszerzésére van esélye a bajnokság hajrájában. Ebben a szezonban mindkét egymás elleni meccsüket a fehérváriak húzták be, de mindkétszer kapott gól mellett: 3-1, 2-1.

SZAVAZÁS

Kisvárda - Fehérvár – Mindkét csapat szerez gólt

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Fradi a bajnoki aranyéremmel a zsebében várja az örökrangadót, ráadásul a zöld-fehérek a héten a kupadöntős szereplést is kivívták. Az MTK-nak ebben a kiírásban nem sok babér termett az FTC elleni meccseken: a Hungária körúton 6-1-re, az Üllői úton 5-1-re kaptak ki a kék-fehérek. Az viszont jó jel a házigazdának, hogy az előző hat bajnokija egyikén sem szenvedett vereséget, így a formájára nem panaszkodhat a szezon végéhez közeledve.

SZAVAZÁS

MTK - FTC – 1X2

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az Oddspiramissal a szombati és vasárnapi nap mind az öt NB I-es meccsére 5-ös kötésben tippelve akár 10 százalékkal is megnövelheted az eredő odds értékét a Tippmixprón!

Ha legalább 4 megfelelő eseményt válogatsz a tippsorodba, több százalékkal növelheted szelvényed eredő oddsának mértékét, ezzel pedig a lehetséges nyereményedet is! Ez az Oddspiramis!

A fogadási kínálatban elérhető labdarúgó-mérkőzések “1X2”, “Mindkét csapat szerez gólt”, “1X2 + Mindkét csapat szerez gólt”, “Gólszám X”, “Hendikep” vagy “Ázsiai hendikep” piacaira tippelve érheted el az Oddspiramist, legalább 4-es kötéstől. Fontos, hogy csak azok a kimenetelek részei a promóciónak, amelyeknek legalább 1,30-as a nyereményszorzója.

Amennyiben a tippsorodban szereplő események és kimenetelek alapján jogosult vagy az Oddspiramisra, a szelvényeden megjelenő menüpontban aktiválhatod.

MI AZ AZ ODDSPIRAMIS, ÉS HOGYAN MŰKÖDIK?

 

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

A DVTK edzője: Az ETO játssza a legjobb focit Magyarországon

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 11:39

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 08:23

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35
Ezek is érdekelhetik