NB I: Végre itt az első gól! – Edgar Szevikjan

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.04.12. 12:22
A DVTK ellen először volt a Fradi kezdőcsapatának tagja Edgar Szevikjan, és rögtön parádés gólt szerzett (Fotó: Török Attila)
Az örmény válogatott Edgar Szevikjan DVTK elleni 2–1-re megnyert meccsen – a bajnokit a 21. fordulóból halasztották szerdára – emlékezetes góllal ünnepelte, hogy először volt kezdő az NB I-ben, és a másodikra sem akar sokat várni.

Moszkvában született, az örmény válogatottban játszik, megfordult Spanyolországban, most pedig Magyarországon futballozik. Edgar Szevikjan különleges élet­utat járt be már eddig is, miután gyerekkorát Oroszországban töltötte, az oroszt tartja anyanyelvének, de angolul is jól beszél, amire azért van szükség, mert a Ferencvárosnál nemzetközi öltözőbe csöppent.

„Nincs gondom a kommunikációval, Cristian Ramírezzel pedig oroszul is tudunk beszélgetni – mondta a zöld-fehérek 22 esztendős támadója, aki januárban érkezett az Üllői útra. – Ő éveken át játszott Krasznodarban, jól megértjük egymást, amikor a télen a spanyolországi edzőtáborban csatlakoztam a kerethez, rögvest felkarolt, és segített a beilleszkedésben.”

A legjobb módja az integrálódásnak azonban, mint tudjuk, a jó játék, a gólok, gólpasszok. Az örmény válogatott támadót a Diósgyőr elleni szerdai 2–1-es mérkőzésen lapunk a mérkőzés legjobbjának választotta, ugyanis káprázatos gólja önmagában is kiemelte társai közül. Később is volt hasonló próbálkozása, a második félidőben pedig ziccerbe került, és ütempasszai is rendre jók voltak. Most látszott igazán, miért igazolta át őt a Ferencváros.

A csatár a hatodik NB I-es mérkőzését játszotta, eddig ötször a cserepadról szállt be, azaz Dejan Sztankovics először szerdán állította a kezdőcsapatba, amit rögvest jó játékkal és góllal hálált meg.

„Talán a gólörömön is látszott, mennyire sokat jelentett nekem a gól – folytatta a fiatal légiós. – Nagyon vártam már, hogy megszerezzem első gólomat a Ferencváros mezében, az pedig, hogy saját stadionunkban, saját szurkolóink előtt értem el, még emlékezetesebbé tette a találatomat. A lefújást követően érthetően boldog voltam, kiélveztem a siker ízét, de csütörtöktől már a vasárnapi, Zalaegerszeg elleni meccsre összpontosítottam.”

A télen az orosz Nyizsnyij Novgorodtól igazolt szélső első NB I-es góljának híre Oroszországba is eljutott, a DVTK elleni meccs másnapján több orosz újságíró kereste lapunkat, miként láttuk a 22 esztendős támadó játékát. A 21. fordulóból elhalasztott mérkőzés szerdai pótlásán valóban szépségdíjas gólt szerzett, a jobb oldalról indulva bal lábbal a jobb felső sarokba tekert úgy, hogy a labda a lécet és a kapufát is érintve vágódott a hálóba – képtelenség volt védeni.

„Amikor megkaptam a labdát, és láttam hogy az ellenfél védője rám ront, nyomban tudtam, hogy a bal lábam felé tolom a labdát, és a cselt követően rögtön lőnöm kell. Onnantól már csak azt figyeltem, hogy a labda a kapuban köt-e ki, vagy néhány centi hiányzik majd a gólhoz. Szerencsére befelé pattant. Nem volt csúnya gól, Oroszországban is szereztem már hasonlót, de az biztos, hogy ott van a három-négy legszebb találatom között.”

A ferencvárosi játékosok csütörtökre szabadnapot kaptak a szakmai stábtól, így kiélvezhették, hogy szerda esti (újabb) győzelmükkel immár tizenegy ponttal vezetik a táblázatot a második helyen álló paksiak előtt. A bajnoki cím azonban egyelőre tabu az Üllői úton, ahogy a lefújást követően a sajtótájékoztatón
Leandro, a Ferencváros másodedzője is elmondta lapunk kérdésére, az aranyéremmel egyelőre nem foglalkoznak, hat mérkőzés hátravan a bajnokságból, mindet szeretnék megnyerni. Hasonló állásponton van Edgar Szevikjan is, aki mindig is maximalista volt.

„Nincs abban semmi meglepő, hogy minden hátralévő mérkőzésünket szeretnénk megnyerni. Minden egyes edzésen azért dolgozunk, hogy ne csak a miénk legyen a bajnoki cím, hanem minél nagyobb előnnyel nyerjük meg a bajnokságot.”

Az örmény labdarúgó fél éven belül erőssége lehet a magyar bajnoknak, tehetségét nehéz lenne elvitatni, a Diósgyőr ellen is látszott, milyen remek bal lába van. A játékos Oroszországban végig játszott az utánpótlás-válogatottakban, végül a felnőttkorba lépve – 2023 augusztusában – úgy döntött, hogy az örmény nemzeti csapatban szeretne szerepelni.

„Most csakis a Ferencvárosra koncentrálok. Miután megszereztem első bajnoki gólomat Magyarországon, örülnék neki, ha második találatom is minél hamarabb megszületne.”

LABDARÚGÓ NB I
A 21. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK 2–1 (Varga Barnabás 1., Szevikjan 21., ill. Vancas 56.)
Budapest, Groupama Aréna, 9473 néző. Vezette: Berke

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Ferencvárosi TC27194468–24+44 61 
2. Paksi FC27155745–32+13 50 
3. Fehérvár FC27144948–36+12 46 
4. Puskás Akadémia271010740–30+10 40 
5. Debreceni VSC271161041–34+7 39 
6. MTK Budapest271161037–50–13 39 
7. Diósgyőri VTK271061142–45–3 36 
8. Zalaegerszegi TE271051246–52–6 35 
9. Kecskeméti TE271041338–42–4 34 
10. Újpest FC271041336–55–19 34 
11. Kisvárda27631828–45–17 21 
12. Mezőkövesd27551724–48–24 20 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik