Bp. Honvéd: megszületett az elvi megállapodás a klub eladásáról – Bozó Zoltán az NS-nek

Vágólapra másolva!
2024.04.27. 07:27
Új tulajdonos veheti át a Honvéd irányítását (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzeti Sport már a hónap elején arról számolt be, hogy előrehaladott tárgyalások folynak az NB II-es Budapest Honvéd labdarúgócsapatának eladásáról, s értesüléseink szerint most pénteken az elvi megállapodás is megszületett a vevőjelölttel. A klub jelenlegi tulajdonosa ezt érdeklődésünkre megerősítette.

A Honvéd tulajdonosa, Bozó Zoltán először április 3-án nyilatkozott arról a Nemzeti Sportnak, hogy magyar és külföldi befektetővel is tárgyal a klub eladásáról. Neveket nem említett, de már akkor úgy értesültünk, hogy a korábban tíz évig a DVTK működtetésében is szerepet vállaló Leisztinger Tamás lehet a magyar érdeklődő. Később arról is beszámoltunk, hogy a magyar befektetőjelölt részéről a klub átvilágítása is megtörtént. Azt azonban akkor még nem lehetett látni, mikorra születhet meg a végleges egyezség a felek között a tulajdonosváltásról.

Pénteken késő este úgy értesültünk, hogy ez a megállapodás megszületett a felek között. 

„Igen, meg tudom erősíteni, hogy előrelépés történt a tárgyalásokban és megszületett az elvi megállapodás – nyilatkozta a Nemzeti Sport érdeklődésére szombat reggel Bozó Zoltán, a Honvéd jelenlegi tulajdonosa. – A részletek tisztázására, a szerződés aláírására néhány héten belül kerülhet sor.”

Mindez azt jelenti, hogy a Honvéd a 2024–2025-ös idényt már új tulajdonossal kezdheti meg. Bozó Zoltán nevet továbbra sem említett, ám úgy tudjuk, hogy Leisztinger Tamás cégcsoportja vásárolja meg a klubot.

 

 

Legfrissebb hírek

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03

Hátsó füves futballmentő túra: a tizenegy kannaváró legendája

Hátsó füves
2025.07.12. 10:23

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17

Felkészülés: a Paks négygólos vereséggel zárta az edzőtábort

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:40

Volt válogatott játékossal erősített a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 13:14

Felkészülés: magabiztos MTK-győzelem a Csíkszereda ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 13:09

Jobb később, mint soha! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Megvan, hol folytatja az ETO FC Győrt elhagyó mali támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 20:20
Ezek is érdekelhetik