Varga 4? – Puskás 7-et, Schlosser 8-at, Deák Bamba 9-et, Károly 11-et is szerzett egy meccsen!

PÓSFAI GYULAPÓSFAI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.02.07. 18:12
Varga Barnabás klasszis csatárteljesítményt mutatott az MTK ellen (Fotó: Árvai Károly)
A ferencvárosi Varga Barnabás kedd este, az MTK elleni örökrangadón elért mesternégyese kapcsán utánanéztünk, kik voltak az NB I 1901 óta íródó történelme során azok a játékosok, akik egy mérkőzésen a legtöbb gólt szerezték.

 

Nos, a Nemzeti Labdarúgó Archívum kimutatása szerint a toplista élén az MTK egykori középfedezete, Károly Jenő áll, aki 1905. október 15-én a Mező utcai pályán a 15:1-es kék-fehér győzelemmel végződött találkozón 11 góllal terhelte meg a MAFC hálóját. A második helyen Deák Ferencet, közismertebb nevén Bambát találjuk, aki 1945 októberében a Szentlőrinci AC színeiben kilencszer volt eredményes a Kőbányai B. elleni 13:0-s mérkőzésen. Egy meccs alatt nyolc találattal három játékos büszkélkedhet, köztük a legendás Schlosser Imre. Arra nyolcszor volt példa az NB I történetében, hogy egy labdarúgó 7-szer találjon be az ellenfél hálójába, ez Kelemen Bélának, a MAC játékosának 1907 és 1908 között három ízben is sikerült, és egyszer többek között Puskás Ferencnek is, aki 1949. február 19-én az Üllői úton ért el mesterhetest a Győri Vasas ETO ellen 11:3-ra végződött összecsapáson.

Hat találatra 26-szor volt példa, Zsengellér Gyula és Sárosi György egyaránt háromszor volt képes ilyen bravúros csatárteljesítményre. Ez máig utoljára 1962 októberében Szombathelyen Bene Ferencnek, az Ú. Dózsa támadójának sikerült a 6:0-s vendégsikerrel záruló mérkőzésen.

Két félidő alatt egy játékostól öt gól 88-szor fordult elő, ez először 1901-ben, az úszásban olimpiai bajnokságot nyert Hajós Alfrédnak, legutóbb pedig 2011 novemberében a Pécsi MFC csatárának, Bajzát Péternek jött össze a Vasas ellen (5–1).

Mesternégyest eddig 281-szer lehetett feljegyezni a magyar élvonal történelmében, ebből 10-szer a XXI. században. A paksi Hahn János 2020. november 7-én vágott négyet a Puskás Akadémiának a 6–2-es mérkőzésen, az FTC-t erősítő Varga Barnabás pedig kedden a 223. örökrangadón tette ugyanezt az MTK-val szemben.

Forrás: NELA

Gólok számaJátékos (klub) MérkőzésÉv
11Károly Jenő (MTK)MAFC–MTK 1:151905
9Deák Ferenc (SZAC)Szentőrinci AC–Kőbányai B. 13:01945
8Schlosser Imre (FTC)III. Kerület–FTC 3:111912
8Schaffer Alfréd (MTK)MTK–MAC 18:01916
8Bodola GyulaMOGÜRT–MTK 0:161948
7Kelemen Béla (MAC)MAC–Fővárosi TC 9:01907
7Kelemen Béla (MAC)MAC–BAK 16:01907
7Kelemen Béla (MAC)MAC–Typographia 20:01908
7Krempels II Béla (MAC)MAC–Typographia 20:01908
7Schlosser Imre (MTK)MTK–MAC 18:11917
7Csepregi Antal (Elektromos)Elektromos–Szentlőrinci AC 10:11944
7Moór Ede (Zuglói MADISZ)Zuglói MADISZ–Törekvés 11:01946
7Puskás Ferenc (Kispest)Kispest–Győri Vasas ETO 11:31949
Egy mérkőzésen legtöbb gólt szerző játékosok toplistája az NB I-ben

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik