Újpest: Mészöly Gézát már a tulajdonosváltás előtt megkeresték

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.09. 11:08
Mészöly Géza 2011-es távozása óta készült az újpesti visszatérésre (Fotó: Újpest FC/Fb)
Mint ismert, a keddi tulajdonosváltás után edzőt is cserélt a labdarúgó NB I-ben 10. helyen álló Újpest FC, hiszen a szerb Nebojsa Vignjevicset a másodszor is visszatérő Mészöly Géza váltotta.

A 18-szoros magyar válogatott Mészöly Géza először 2004 februárja és 2006 júniusa között irányította a lila-fehéreket, s két ezüstérmet is szerzett, majd 2010 áprilisától 2011 augusztusáig ismét ő volt a csapat vezetőedzője, s az ő irányítása alatt győzött az Újpest 6–0-ra a Ferencváros ellen.

Az 56 éves szakember a bejelentés után az M4 Sporton beszélt a kinevezés részleteiről.

„Hihetetlenül jó érzésekkel töltött el visszatérni a Megyeri úti stadionba, főleg úgy, hogy komoly feladatot kaptam” – kezdett bele Mészöly Géza, megjegyezve, hogy az elmúlt években is járt az Újpest meccseire, s arról is beszélt, hogy bár a Vasasnál nevelkedett, ismeri az újpesti miliőt is és pontosan tudja, hogy mire van szüksége a csapatnak.

Mészöly Géza elárulta, már a hétvégén, azaz még a tulajdonosváltás előtt megkeresték, kedden pedig ott volt a DVSC elleni bajnokin is, majd szerdán keresték meg ismét, hogy szeretnék felkérni vezetőedzőnek.

A szerda este készült interjúban az Újpest vezetőedzője arról is beszélt, hogy csütörtök délelőtt találkozik először a játékosokkal.

„Azt éreztem, hogy tudok segíteni azzal a lelkesedéssel, szívvel, szakmai alázattal és munkával, ami nélkülözhetetlen” – fogalmazott Mészöly Géza.

„A legfontosabb feladatom, hogy a görcsösséget feloldjuk és visszaadjuk a játékosoknak a hitet. Tudom, ez mivel jár, hiszen amikor először voltam az Újpest edzője, akkor is a nyolcadik helyen vettem át a csapatot. Igyekszem lelkesedéssel, szívvel, szakmai alázattal, a rutinommal elérni, hogy ne görcsöljenek. Egyszerűen élvezni kell, még ha tudjuk is, mik az elvárások velünk szemben” – tette hozzá a szakember, aki szerint az Újpest jobb csapat annál, mint amit az előző kilenc bajnokin mutatott, de az átigazolási időszak február 14-i lejárta előtt még szeretne egy-két erősítést.

„Most csak arra fókuszálok, kik vannak bevethető állapotban. A háttérben megy új játékosokkal a tárgyalás, de ők maximum a jövő héten érkezhetnek” – jegyezte meg Mészöly Géza, aki kitért arra is, régóta, lényegében tizenkét és fél éve készül rá, hogy visszatérjen az Újpest kispadjára.

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Paksi FC19124335–22+13 40 
2. Ferencvárosi TC19123450–21+29 39 
3. Fehérvár FC19103639–28+11 33 
4. Debreceni VSC1985629–25+4 29 
5. MTK Budapest1984725–33–8 28 
6. Puskás Akadémia1977528–23+5 28 
7. Kecskeméti TE1983830–3027 
8. Diósgyőri VTK1974829–32–3 25 
9. Zalaegerszegi TE19631025–37–12 21 
10. Újpest FC19631025–40–15 21 
11. Mezőkövesd19431217–30–13 15 
12. Kisvárda19421321–32–11 14 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik