Újpest: Mészöly Géza lehet az első számú jelölt a kispadra

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.02.08. 08:39
Mészöly Géza harmadik alkalommal vállalhat munkát Újpesten (Fotó: archív)
A Nemzeti Sport információi szerint Mészöly Géza az első számú jelölt az Újpest FC vezetőedzői posztjára, azok után, hogy megszületett a döntés Nebojsa Vignjevics leváltásáról.

 

Mint arról a Nemzeti Sport ma elsőként beszámolt, az Újpest FC-nél megszületett a döntés Nebojsa Vignjevics vezetőedző leváltásáról. A klub ma jelentheti be a szakember távozását.

Azt azonban még nem tudjuk, hogy ma az utódját is bejelentik-e. Információink szerint az első számú kiszemelt a kispadra az 56 éves Mészöly Géza, aki először 2004 és 2006 között, majd 2010–2011-ben már dolgozott az Újpestnél, két ezüstérmet nyert a csapattal, de 2022 óta nem edzősködik, legutóbb a Haladásnál dolgozott.

Úgy tudjuk, több jelöltje is van az újpesti vezetőségnek (ajánlották például a figyelmébe a korábbi újpesti játékost, a jelenleg az NB III-as Veszprémet irányító Pető Tamást is), de ha Mészöly Gézával sikerül megegyezni, akkor akár már a héten ő veheti át a csapat irányítását. Nem kizárt, hogy már ma be is jelentik az érkezését.  

Kerestük a hírrel kapcsolatban a szakembert, egyelőre nem értük el. Információnkat erősíti, hogy korábban a csakfoci.hu és a sportal.hu is arról írt, Mészöly Gézával már felvették a kapcsolatot az Újpest vezetői.

1. Ferencvárosi TC19123450–21+29 39 
2. Paksi FC18114334–22+12 37 
3. Fehérvár FC19103639–28+11 33 
4. Debreceni VSC1985629–25+4 29 
5. MTK Budapest1984725–33–8 28 
6. Puskás Akadémia1977528–23+5 28 
7. Diósgyőri VTK1874728–30–2 25 
8. Kecskeméti TE1873828–29–1 24 
9. Zalaegerszegi TE19631025–37–12 21 
10. Újpest FC19631025–40–15 21 
11. Mezőkövesd18431117–29–12 15 
12. Kisvárda19421321–32–11 14 
Az állás

 

Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 21:05

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:18

Meglazultak Piscitelli fogai, kihagyhatja a teljes hajrát

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 21:56

A Dinamo Zagrebbel bajnok horvát edző érkezhet Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:20

Menesztették Újpestről Bartosz Grzelakot – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 16:56

Ötgólos mérkőzésen folytatta tavaszi menetelését az ETO

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 14:58

Samuel Petrás: Meg kell őrizni a tavaszi bajnoki veretlenségünket

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 08:41
Ezek is érdekelhetik