Mi legyen a vacsora? – Malonyai Péter jegyzete

A LEGTELJESEBB MÉRTÉKBEN EGYETÉRTEK Csányi Sándor MLSZ-elnökkel abban, hogy a mi kis háromkörös tucatbajnokságunk (12 csapat) nem az igazi. Körülbelül annyi köze van a sportszerűséghez – ezt már én mondom –, mint a két farkas esetének egy báránnyal a demokrácia jegyében. Nem ismerik? Arról van szó, hogy a népuralom jegyében a szereplők arról szavaznak, hogy – mi legyen a vacsora?

Szerintem tudják, kik ettek, és mit.

Már nem emlékszem, utánanézni pedig az igazságérzetemtől fékezve nem vagyok hajlandó, hogy mi a pontos szabály: ki játszhat otthon kétszer a három meccsből? Akármit mond a szentírás, a háromból nem lesz négy, a gyengébbek kedvéért: két meccs itt, két meccs ott, ez az arányos.

Magyarán, a reform mellett vagyok, de a megvalósításhoz kiemelem az MLSZ főszerepét. Már az is sok, hogy Csányi elnök úr úgy kezdi, hogy nem híve a rájátszásnak, de… A bajnokság(oka)t a szövetség írja ki, mégpedig úgy, ahogy a sportág érdekei (hiszik, nem hiszik, elképzelhető ilyen…) megkívánják. Persze hogy kutya kötelessége a legfőbb fórumnak, hogy tájékozódjon, figyeljen mindenre, de az is, hogy ne vesszen el a hatalmi harcokban, az erősebbek a sportágon is túlnyúló érdek­érvényesítésében. Ami hétköznapian pénz és befolyás, miközben persze – időben szólok – „a sportág érdeke” köpenye mögé bújik.

Korai még persze az álmodozás is, hiszen a szövetség – szintén Csányi úr mondja – csak a munka „közepén” tart, mindenesetre akármit is állítanak a külföldi tollakkal történelmet írni kívánók, ha két csapat van, három meccs az üdvösséghez nem arányos. Egyszerű, a futballpályáktól távol (a piacokon is, s most nem a Lehel térire gondolok) is érvényes matematika ez – nem is magyarázom tovább.

Cikkünkben a Magyar Labdarúgóliga volt elnökétől, Szieben Lászlótól idézünk, aki ezt mondta 2004 februárjában: „Négy tényező, és most fontosságuk szerint sorolom őket: tisztesség, elvégzett munka, hozzáállás és pénz kell ahhoz, hogy esélyt adjunk a futball felzárkóztatásához.”

Egyetértek. Azzal főként, hogy a tisztesség áll az első helyen. Álljon a versenykiírásban is, erről pedig az MLSZ van hivatva dönteni. Az a legkevesebb, hogy teremtse meg a lehetőséget arra, hogy mindenki küzdjön akkor is, ha már nem kell pontokban mérnie a becsületet.

De messzire szaladtam. Mai eszemmel és tapasztalataimmal gondoltam túl azt, ami még nincs is.

Nem feltétlenül a tisztességre gondoltam most, inkább – az esélyegyenlőségre.

Az se rossz, nem?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!