FTC: Jó újra itt lenni – Stjepan Loncar

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2024.02.06. 09:16
Lélekben is megerősödve tért vissza a Fradiba Stjepan Loncar, aki az örökrangadón is kulcsjátékos lehet (Fotó: Kovács Péter)
Akár a Ferencváros meglepetésembere is lehet tavasszal Stjepan Loncar, aki két kölcsönadását követően alapemberré válna, és az MTK elleni örökrangadón újabb győzelemnek örülne.

A felkészülés alatt látszott, nagyon nem szeretne újra kölcsönbe kerülni. A felkészülési mérkőzéseken ellentmondást nem tűrő határozottsággal játszott, a négy ferencvárosi gólból hármat ő szerzett: a Mezőkövesd ellen az ő góljával győztek, a lengyel Piast Gliwicét pedig a duplájával múlták felül. A bajnokságot pedig ott kezdte, ahol a felkészülést abbahagyta: Stjepan Loncar a szombaton Kisvárdán 3–1-re megnyert rajton fontos gólt szerzett, ballábas lövése előbb a kapufán csattant, aztán a kipattanót már nem hibázta el.

Vajon minek köszönhető kirobbanó formája?

A kisvárdai találkozó előtt legutóbb 2022. július 31-én, a Puskás Akadémia ellen (Kristoffer Zachariassen góljával) 1–0-ra megnyert mérkőzésen húzhatta fel a Ferencváros mezét, azóta rendre kölcsönadták. A 27 esztendős középpályás előbb – 2022 szeptemberében – Belgiumba, a Kortrijk együtteséhez került, majd onnan visszatérve – 2023 júliusában – a kazah Asztana csapatánál folytatta. Most télen azonban úgy tért vissza, mintha esze ágában sem lenne ismét kölcsönbe kerülni, nagyon nem szeretne ideiglenesen ismét másik országban, másik klubban futballozni.

Izgalmas kérdés, hogy egy labdarúgó a kölcsönadása lejárta után lélektanilag milyen állapotban tér vissza „anyaegyesületéhez” – az mindenesetre érezhető volt, hogy a bosnyák légiós nagyon szeretne bizonyítani.

„Valójában nem sokat gondolkodtam rajta, mi lesz velem, hogyan alakul a jövőm – folytatta Loncar. – Úgy voltam vele, ha már újra itt vagyok, szeretném megragadni a lehetőséget és a legjobbamat nyújtani. A jelek szerint Dejan Sztankovics látta rajtam, hogy már az első edzésre úgy mentem ki, hogy senki és semmi sem tartóztathat fel! Nem kérdezősködtem, nem bizonytalankodtam, csak keményen edzettem… Ráadásul Dejan Sztankovics abban a pozícióban számít rám, amelyben a legjobban érzem magam, a nyolcasban. Egyértelműen itt szeretek leginkább játszani, itt vagyok a legjobb teljesítményre képes.”

Mondani sem kell, a légiós Kisvárdán is ebben a pozícióban futballozott. Hogy nem is rosszul, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy lapunk tudósításában a mezőny legjobbjának megválasztott (ugyancsak gólt szerző) Mohammed Abu Fani és ő kapott 7-es osztályzatot, a többiek mind alacsonyabbat. A bosnyák középpályás a 61. percben ballal találta el a jobb oldali kapufát, majd a visszapattanó labdát vágta a kapus lábai között a hálóba. Fontos találat volt, hiszen négy perccel később a hazaiak szépítettek, ki tudja, hogyan alakul a mérkőzés, ha a Fradi nem két góllal vezet.

„Kemény összecsapás volt a szombati, mert az ellenfél gyakorlatilag végig a saját térfelén védekezett. Kevés terület adódott előttünk, de több lehetőséget is kialakítottunk, és megérdemelten nyertünk. Fontos volt, hogy még a szünet előtt megszereztük a vezetést, lélektanilag sokat jelentett. Onnantól az ellenfélnek is jönnie kellett, és így előttünk sokkal több terület nyílt, az én gólom is ilyen ellenakcióból született. Nagyon örültem a gólomnak, de a lényeg a győzelem volt! Elképesztő volt, hogy ilyen messzire is ennyi szurkoló elkísért bennünket. Alig várom, hogy kedd legyen, és újra pályára léphessek a Groupama Arénában.”

A Ferencváros kedden 20 órától az MTK-t fogadja hazai pályán, a bajnoki cím szempontjából újabb fontos bajnoki mérkőzés, örökrangadó vár a zöld-fehérekre.

Stjepan Loncar lehet tehát az összecsapás egyik kulcsfigurája. Mint mondta, sohasem volt vándormadár típus, nem szerette a klubjait évente váltogatni. Odahaza Boszniában Siroki Brijeg nevű faluban született és nőtt fel, családja a mai napig ott él. A helyi csapatban hat esztendősen kezdett futballozni, hogy tizenkét évvel később ugyanott aláírja élete első profi szerződését. Más sportágak nála szóba sem jöhettek, a kézilabda, a tenisz, de az arrafelé népszerű kosárlabda sem érdekelte. Édesapja is futballozott, ő vitte le először edzésre, a helyi csapatban később végig járta a szamárlétrát, lépésről lépésre jutott előre, tizennyolc évesen már a felnőttek között játszott, és olyan jól ment neki a játék, hogy három év után eladták Horvátországba. A középpályás örül, hogy most visszatérhetett Budapestre, és ismét a Ferencváros sikereiért harcolhat.

„Mindennap bizonyítani szeretném, hogy a klubnak megérte itt tartania. Budapest csodálatos hely, a barátnőmmel jól érezzük itt magunkat, jó lenne most már huzamosabb ideig itt élni. Szóval, jó újra itt lenni!”

A 19. FORDULÓ MŰSORA
Február 6., kedd
17.45: Újpest–Debrecen (Tv: M4 Sport)
20.00: Ferencváros–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Február 7., szerda
17.45: Kisvárda–Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
20.00: Puskás Akadémia–Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport)
Február 8., csütörtök
16.00: Mezőkövesd–Paks (Tv: M4 Sport)
20.00: Kecskemét–Diósgyőr (Tv: M4 Sport+)

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Paksi FC18114334–22+12 37 
2. Ferencvárosi TC18113445–20+25 36 
3. Fehérvár FC1893637–27+10 30 
4. MTK Budapest1884624–28–4 28 
5. Puskás Akadémia1877428–22+6 28 
6. Debreceni VSC1875627–24+3 26 
7. Diósgyőri VTK1874728–30–2 25 
8. Kecskeméti TE1873828–29–1 24 
9. Újpest FC1863924–38–14 21 
10. Zalaegerszegi TE18531024–37–13 18 
11. Mezőkövesd18431117–29–12 15 
12. Kisvárda18421220–30–10 14 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik