Fehérvár: hétfőn érkezhet az Arsenalban nevelkedő londoni középpályás - NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.02.10. 15:49
George Dobson a jövő héten a Fehérvár játékosa lehet (Fotó: Getty Images)
Miközben a Fehérvár FC éppen az MTK-val játszik az NB I-ben, Angliában eldőlt, hogy a harmadosztályú Charlton elengedi 26 éves középpályását, George Dobsont Bartosz Grzelak csapatához.

 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az Arsenalban és a West Hamben nevelkedett középpályás, az idényt még az angol harmadosztályú Charlton csapatkapitányaként kezdő George Dobson szerződtetése képbe került a Fehérvár FC-nél. Köszönhetően a magyar klub londoni kapcsolatának, hiszen korábbi vezető játékosmegfigyelője, Balogh Tamás jelenleg a Premier League-ben szereplő Brentford megfigyelőjeként dolgozik.

Dobsonnak az idény végén lejár a szerződése a Charltonnál, de a londoni klub szeretett volna hosszabbítani vele. Ezért a hírek szerint a magyar klub első két ajánlatát elutasították. Úgy tudjuk, a Charlton időközben kicserélődött vezetősége a héten egy utolsó tárgyaláson szerette volna meggyőzni Dobsont a maradásról, de miután ez nem sikerült, a Fehérvár újabb ajánlatát már elfogadták.

Londoni, klub közeli forrásunk szerint Dobson ezért maradt ki szombaton is a Charlton Reading elleni keretéből (sorozatban harmadszor nem nevezték) és jövő hét elején már orvosi vizsgálatra érkezhet Fehérvárra, ami után a szerződését is aláírhatja.

Dobson az Arsenalban nevelkedett, majd megfordult a West Ham utánpótlásában is, aztán játszott a Walsallban, a Sunderlandben és az AFC Wimbledonban is, a rövid rotteradmi kitérő mellett. A legtöbb meccset az angol harmadosztályban játszotta, 251 találkozón hat gólt szerzett. Magasabb osztályban, élvonalban csak Hollandiában szerepelt, öt mérkőzésen.

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik