ZTE: Bedi Bence futballista és közgazdász, hamarosan pedig könyvelő lesz

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.06. 11:55
null
Bedi Bence várja a tavaszi szezont (Fotó: Kovács Péter)
Bedi Bence, a ZTE FC saját nevelésű középpályása különleges karácsonyon van túl, ám várta már a felkészülést, és elmondta, a ciprusi edzőtáborban tanulással tölti szabadidejét.

Elkezdte a ZTE is. Az NB I-ben kieső helyen álló együttesnél szerdán kezdődött el a felkészülés, Márton Gábor vezetőedző az orvosi vizsgálatok és a felmérések után máris megtartotta az év első edzését. A saját nevelésű Bedi Bencének különleges volt a karácsony, de már várta, hogy ismét találkozzon a társaival.

„Ez volt a kislányunk első karácsonya  – mondta lapunknak a 27 éves középpályás. – Javarészt otthon voltunk hármasban, de természetesen a családot is meglátogattuk. Sikerült feltöltődnöm, becsülettel elvégeztem a szünetben a futó- és erősítőprogramot. Fontos része ez is a téli alapozásnak, mondhatjuk, ez a felkészülés a felkészülésre. Habár jó volt otthon lenni, a futball tölti ki a mindennapjaimat, természetesen hiányzott már a játék, jó volt szerdán újra találkozni a többiekkel. Felmérésekkel kezdtünk, majd hosszú bemelegítés után edzettünk egy jót, a végén kis játékra is volt lehetőség. A posztomból adódóan sokat kell futnom, így nincs problémám a kemény téli alapozással, most kell megszereznünk a megfelelő erőnlétet a tavaszi folytatásra. Ilyenkor több és másfajta edzés van, mint idény közben, a lényeg az erőnlét, ám a labdás gyakorlatokra is hangsúlyt fektetünk.”

A ZTE január 14. és 21. között Cipruson edzőtáborozik, két felkészülési mérkőzést játszik, előbb a helyi Pafosz, majd a szerb Crvena zvezda lesz az ellenfél. Ez Bedi Bence harmadik edzőtáborozása, korábban Törökországba és szintén Ciprusra utazott az együttessel.

„Így, hogy már kisbabánk van, nehezebben hagyom otthon a családot, de tudom, kell az edzőtáborozás, amely csapatépítésnek is kiváló. Természetesen a lényeg, hogy elvégezzük a megfelelő munkát. Hogy mivel töltöm a szabadidőt az edzések között? Nem szoktam videójátékozni, olvasok és tanulok, mert jelenleg a futball mellett mérlegképeskönyvelő-iskolát végzek. Fontosnak tartom, hogy a labdarúgás mellett legyen mire támaszkodni az életben, ezért szereztem meg a közgazdászdiplomát is korábban.”

A ZTE február elején nyolc napon belül három bajnokit játszik, időrendben a Fehérvárral, a Puskás Akadémiával és a Mezőkövesddel.

„A legfontosabb a jó felkészülés, fontos, hogy megfelelő erőállapotban legyünk, és ezeken a meccseken olyan eredményeket érjünk el, hogy el tudjunk mozdulni a kiesőzónából és közelebb kerüljünk a középmezőnyhöz. Nem kell azzal foglalkoznunk, hogy most a vonal alatt vagyunk, csak a munkára és saját magunkra kell figyelnünk.”

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Paksi FC 17 10 4 3 32–21 +11 34
2. Ferencvárosi TC 17 10 3 4 42–19 +23 33
3. Fehérvár FC 17 9 3 5 36–24 +12 30
4. Puskás Akadémia 17 7 7 3 27–20 +7 28
5. Debreceni VSC 17 7 4 6 25–22 +3 25
6. MTK Budapest 17 7 4 6 21–28 –7 25
7. Diósgyőri VTK 17 7 3 7 26–28 –2 24
8. Kecskeméti TE 17 6 3 8 25–29 –4 21
9. Újpest FC 17 6 3 8 24–35 –11 21
10. Mezőkövesd 17 4 3 10 17–26 –9 15
11. Zalaegerszegi TE 17 4 3 10 21–36 –15 15
12. Kisvárda 17 4 2 11 19–27 –8 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik