Világfutball: Mexikóban folytatja a korábbi FTC-csatár

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.05. 13:52
null
Mexikóban folytatja Franck Boli (Fotó: Atlético San Luis)
Miután az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Portland Timbers elköszönt tőle, a Ferencváros volt csatára, Franck Boli a mexikói Atlético San Luisban folytatja a pályafutását. 

A San Luis ahivatalos oldalánközölte, hogy szerződteti a 30 éves elefántcsontparti játékost. A klub kiemelte Boli gólerősségét és említést tett róla, hogy a csatár már meg is szerezte első edzéstapasztalatait, s alig várja, hogy a pályán is kamatoztassa a tudását.

Boli három és fél idény után idén tavasszal távozott a Ferencvárostól, és az MLS-ben szereplő Portland Timbershez igazolt, ahol egy plusz egy éves szerződést kapott. Az észak-amerikai bajnokság alapszakaszában 29 mérkőzésen lépett pályára a csatár, aki 7 találatával a házi góllövőlistán a második helyen zárt a 9 gólos brazil Evander mögött.

 

Legfrissebb hírek

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
1 órája

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
1 órája

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2 órája

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
4 órája

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
5 órája

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
6 órája

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
7 órája

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik