MTK: „Ősz óta tudjuk, hogy Kata Mihály miatt külföldi megfigyelők ülnek a lelátón”

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.01.24. 17:47
null
Gyors gólváltás után 1–1-es döntetlennel zárult az élvonalbeli MTK Budapest és a másodosztályú Honvéd Sándor Károly Labdarúgó Akadémián rendezett felkészülési mérkőzésen. A találkozó után a kék-fehérek vezetőedzőjével, Horváth Dáviddal beszélgetett az NSO Tv stábja, természetesen téma volt, hogy csapatkapitányát, Kata Mihályt külföldi klubokkal hozták kapcsolatba.

Horváth Dávid vezetőedzőt először a két új igazolás, Nagy Zsombor (kölcsönből vissza) és Marin Jurina játékáról kérdeztük.

„Nagy Zsombor olyan, mintha el se ment volna. Azt a célt szolgálta a kölcsönadása, hogy a térdsérülése után formába lendüljön. Ez megfelelő volt Szegeden, az NB II-es bajnokság egyik legjobb hátvédteljesítményét nyújtotta. Egyértelmű volt, hogy Bobál Dávid sérülése után visszahívjuk. Jurinával természetesen még szokja egymást a csapat, ő is szokja a közeget, de úgy érzem egy olyan játékosprofilról beszélünk, amire szükségünk volt, ezért igazoltuk. Most először szerepeltek együtt Németh Krisztiánnal, igaz, Némó sérülése miatt rövidebb volt tíz perccel, mint azt terveztük, de lehetett látni most is, hogy működött a kémia kettőjük között.”

Videónkban elárulja, végleges-e az MTK kerete, illetve megkérdezzük: aggódik-e csapatkapitánya, Kata Mihály távozása miatt, akit több külföldi klubbal is hírbe hoztak a napokban. Végül a tavaszi célokról is beszélgetünk.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK Budapest (I. o.)–Honvéd (II. o.) 1–1 (0–0)
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia, zárt kapu. V.: Káprály
MTK: Rácz – Hej, Kádár (Vadnai 80.), Kocsis G. (Nagy Zs. 62.) – Spalek (Kovács M. 80.), Horváth A. (Kosznovszky 62.), Kata (Varju 80.), Bognár, Antonov (Végh 80.) – Jurina (Stieber, a szünetben), Németh K. (Molnár R. 37.)
Vezetőedző: Horváth Dávid
HONVÉD: Tujvel (Gyetván, a szünetben)– Eördögh, Pekár (Kocsis G. 62.), Szabó A., Benczenleitner (Kovács N. 62.)– Lőrinczy (Keresztes 74.), Nyitrai (Adorján 62.), Holman (Bocskay 74.) – Kerezsi (Haragos 74.), Krajcsovics (Bobál G. 74.), Kocsis D. (Simon B. 62.)
Vezetőedző: Csertői Aurél
Gól: Hej (65.), ill. Holman (60. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23
Ezek is érdekelhetik