FTC: BL-győztes sztárvendég látogatott a Népligetbe

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.01.19. 08:15
Maxwell (balra) és Hajnal Tamás (Fotó: Fradi.hu)
A korábbi holland, olasz, spanyol és francia bajnok brazil kiválóságot, Maxwellt a Ferencváros sportigazgatója, Hajnal Tamás fogadta.

Hajnal Tamás különleges vendéget fogadott csütörtökön az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban, idelátogatott ugyanis egyik régi jó barátja, az FC Barcelonával Bajnokok Ligáját (2010–2011), két spanyol bajnokságot (2009–2010, 2010–2011), három spanyol szuperkupát (2009–2010, 2010–2011, 2011–2012), egy spanyol kupát (2011–2012), valamint két európai szuperkupát (2009–2010, 2010–2011) nyert tízszeres brazil válogatott Maxwell – adta hírül a Ferencváros hivatalos weboldala. A katalán együttes mellett Maxwell futballozott az Ajaxban, az Interben, valamint a PSG-ben is, 2004-ben Hollandiában őt választották az Év játékosának.

„Boldog vagyok, hogy itt lehetek, és láthatom egy kedves barátomat. Az UEFA-nál találkoztunk, együtt végeztünk el egy kurzust, azóta is tartjuk a kapcsolatot Hajnal Tamással” – mondta el a FradiMédiának Maxwell.

„Budapesten már többször is voltam az UEFA-nál végzett munkám miatt, voltam már válogatott meccsen is, de ez az első alkalom, hogy ebben az edzőközpontban vagyok. Nagyszerű ez a létesítmény, de efelől nem is voltak kétségeim, a klub nagyszerű munkát végez, ezt mutatják a nemzetközi porondon elért eredmények is. Közel állok Dejan Sztankovicshoz, örülök, hogy itt dolgozhat, és ezt a csapatot irányíthatja. A Ferencváros nagyszerű klub, nagyon sikeres Európában, remek eredményeket ér el. Bízom benne, tudják folytatni ezt az eredményességet, és a jövőben még erősebbek tudnak lenni, hogy a legmagasabb szinten harcolhassanak” – tette hozzá a korábbi kiváló védő.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik