Felkészülés: sportszerű gesztus után ikszelt a Sepsivel az Újpest – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.12. 16:08
null
Ikszelt egymással Antalyában az Újpest és a Sepsi OSK (Fotó: Újpest FC/Fb)
Nem született gól a labdarúgó NB I-ben kilencedik helyen telelő Újpest FC és a Román Kupa-címvédő Sepsi OSK antalyai felkészülési mérkőzésén, de érdekes jelenet így is akadt.

A lila-fehérek szerdán érkeztek meg a törökországi edzőtáborba, ahol négy felkészülési mérkőzést játszanak. Nebojsa Vignjevicsék elsőként a két magyar válogatott játékost, Kecskés Ákost és Varga Rolandot foglalkoztató, Román Kupa-címvédő Sepsi OSK ellen léptek pályára.

A mérkőzés nem a látványos pillanatokról marad emlékezetes, a kapuk ugyanis kevés alkalommal voltak veszélyben, A gól nélküli első félidő után hiába szállt be az újpestiekhez többek között Csoboth Kevin is, ő sem tudott betalálni.

A hajrában egy furcsa szituáció után büntetőt ítélt a játékvezető a sepsiszentgyörgyieknek, a tizenegyest védte Djordje Nikolics, de a kipattanót már bevágta Jonathan Rodríguez. A hosszas huzavona után újrarúgatott büntetőt Gabriel Debeljuh sportszerűen Nikolics kezébe emelte, azok után, hogy a korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck is erre kérte játékosát – így pedig maradt a gól nélküli döntetlen.

Az Újpest a Sepsi OSK után január 16-án az ukrán FK Csornomorec Odesza ellen, 17-én a német Wuppertal ellen vív felkészülési mérkőzést a törökországi edzőtáborban.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Újpest FC–Sepsi OSK (romániai) 0–0
Antalya
Újpest FC: Nikolics – Pauljevics, Anculasz, Fehér (Hall, a szünetben), Tamás – Mack, Tajti (Jevtovszki, a szünetben), Radosevics – Kiss T., Sasere, Ganea (Csoboth, a szünetben). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
Sepsi OSK: Niczuly – Otelita, Ciobotariu, Kecskés Á., Stefan – Kallaku, Paun, Gheorghe – Stefanescu, Debeljuh, Varga R. Vezetőedző: Bernd Storck

Legfrissebb hírek

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
12 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
19 órája

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:33

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09

Hosszabbított saját nevelésű védőjével a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:06
Ezek is érdekelhetik