NB I: „Nem jelent jót, ha valaki így hagyja el a pályát” – Grzelak Kalmár sérüléséről

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.11.26. 22:39
null
Kalmár Zsoltot sérülés miatt le kellett cserélni (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 14. fordulójának záró mérkőzésén a Fehérvár hazai pályán 3–3-at játszott a Kecskeméttel. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Kecskeméti TE trénere, Szabó István szerint közönségszórakoztató meccset játszottak.

„Sok gólt láthattak a nézők, ráadásul szép gólokat. Nekünk kicsit keserű lett a vége, de igazságtalan lenne, ha azt mondanám, hogy egyértelműen mi voltunk a jobbak. Inkább azt mondanám, helyenként jobban játszottunk. Volt egy játéktervünk, ami működött, de az ellenfél is aktív volt, és a harmadik gól csodálatosra sikerült, gratulálok Katonának, nagyszerű bal lába van. A végén a mi játékunkban is benne volt az újabb találat, de így is nagy dolog, hogy fel tudtunk állni, és fordítani. Jó úton vagyunk, hogy teljesen kijöjjünk a gödörből, nem lehetünk elégedetlenek. A játéktervünk működött, támadásban sikeresek voltunk, védekezésben van hiányérzetem nemcsak a csapat, hanem magam felé is.”

SZABÓ ISTVÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

SZENDREI ÁKOS ELÉRZÉKENYÜLT A GÓLJÁTÓL

A Fehérvár vezetőedzője, Bartosz Grzelak úgy érezte, csapata nem találta a ritmust.

„Jó csapat ellen játszottunk, ezt tudtuk előre. Nem kezdtünk jól, hátrányba kerültünk, gyorsan visszajöttünk, de utána sem éreztem azt, hogy megtaláltuk volna a ritmust, sok labdát vesztettünk el. A szünetben felhívtam a figyelmet a türelemre, a támadásépítések fontosságára, de akkor sem ment jól. Aztán mégis előnybe kerültünk, talán lezárhattuk volna a meccset, helyette gyorsan fordított a Kecskemét. De nem adtuk fel, soha nem adjuk fel, mi szereztük a bajnokság utolsó tíz percében a legtöbb gólt, ez sokat elmond a mentalitásunkról. Csalódottak vagyunk, de olyankor is pontot tudtunk szerezni, amikor nem a legjobb teljesítményünket nyújtottuk.”

Kalmár Zsolt sérülésének súlyosságáról konkrétumot mondani nem tudott, mert hétfőn várnak rá vizsgálatok.

„De a tapasztalataim szerint sosem jelent jót, ha valaki így hagyja el a pályát…”

BARTOSZ GRZELAK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

KATONA MÁTYÁS A TRIPLÁJA ÉS BOMBAGÓLJA ELLENÉRE IS CSALÓDOTT

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
Fehérvár FC–Kecskeméti TE 3–3 (1–1)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion,1752 néző. Vezette: Csonka
Gólszerző: Katona Mátyás (11., 61., 90+1.), ill. Szalai G. (9.), Nagy O. (77.), Szendrei Ákos (80.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 14 8 4 2 27–15 +12 28
2. Ferencvárosi TC 13 8 2 3 35–16 +19 26
3. Puskás Akadémia 14 6 6 2 23–17 +6 24
4. Debreceni VSC 14 7 2 5 23–19 +4 23
5. Fehérvár FC 14 6 3 5 28–23 +5 21
6. Kecskeméti TE 14 6 2 6 23–23 0 20
7. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21–21 0 20
8. Újpest FC 14 6 2 6 22–28 –6 20
9. MTK Budapest 14 5 3 6 14–23 –9 18
10. Mezőkövesd 13 4 1 8 17–22 –5 13
11. Zalaegerszegi TE 14 3 2 9 17–32 –15 11
12. Kisvárda 14 3 1 10 14–25 –11 10

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

NB I, 2023–2024, 14. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
November 24., péntek
Paks–Diósgyőr 4–1Paks,Paksi FC StadionPintér Csaba
1712
November 25., szombat
Kisvárda–MTK 3–1Kisvárda,Várkerti StadionErdős József1890
Zalaegerszeg–DVSC 1–2
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Andó-Szabó Sándor
1914
Mezőkövesd–Újpest 4–0Mezőkövesd,Városi Stadion
Derdák Marcell
1896
November 26., vasárnap
Puskás Akadémia–FTC 1–1Felcsút,Pancho ArénaBogár Gergő
3525
Fehérvár–Kecskemét 3–3Székesfehérvár,Sóstói Stadion
Csonka Bence1752
Legfrissebb hírek

Kikapott az MTK otthonában, így már biztos: kiesett a Kecskemét az NB I-ből!

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 17:35

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 17:09

Gruber Zsombort a válogatott miatt is fűti a bizonyítási vágy

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 07:11

Tovább menetel az ETO, egyre nehezebb helyzetben a Fehérvár

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 22:00

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 15:34

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 09:55

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB I
2025.05.08. 16:17

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32
Ezek is érdekelhetik