NB I: Kecskeméten szakadhat meg a Fradi 16 tétmeccses veretlenségi szériája

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.11.04. 11:11
null
Fotó: Árvai Károly
A hétvégén megkezdődik a második kör a labdarúgó NB I-ben. A kétnapos 12. forduló slágermérkőzésének a legutóbbi ezüstérmes KTE és a címvédő Ferencváros vasárnapi csatája ígérkezik. A zöld-fehérek ugyanis 16 tétmeccs óta nem kaptak ki, de az előző idényben mindkét alkalommal vereséggel távoztak Kecskemétről. Az odahaza eddig hármas gólátlagot hozó Fehérvár az Újpestet fogadja, amelyet a legutóbbi nyolc tétre menő találkozójukon egyszer sem tudott legyőzni, a második Paks pedig az előző négy bajnokiját elbukó MTK-t látja vendégül.   

 

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 12. FORDULÓJA ELÉ

SZOMBAT

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–DEBRECENI VSC


♦ A legutóbbi 3 három egymás elleni találkozójukat a debreceniek nyerték meg (1–0, 1–0 és 3–1), így most már feléjük billen a felek NB I-es örökmérlege: 8 kövesdi győzelem, 4 iksz, 9 Loki-siker. A gólkülönbséget tekintve viszont még mindig a kék-sárgák állnak jobban: 28–26-ra.

♦ Pénteken volt 5 éve, amikor legutóbb ikszeltek (2–2), azóta a matyóföldiek 5, a hajdúságiak 6 diadalt arattak.

♦ Mezőkövesden ez lesz a 12. bajnoki összecsapásuk, a mérleg a hazaiak szemszögéből 5 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség. A legutóbbi 6 fürdővárosi találkozón felváltva nyert a két csapat – ha a sorminta folytatódik, most Kuttor Attila gárdájának kellene győznie.

♦ Első őszi hazai sikerét érte el az előző körben a Kövesd az MTK ellen (1–0), és ezzel megtört a hármas vereségsorozata. A kecskeméti 2–0 után ez volt az idényben a második olyan találkozó, amelyet kapott gólt nélkül tudott lehozni a matyóföldi együttes.

♦ A DVSC úgy maradt veretlen a legutóbbi 3 fordulóban, hogy közben az előző bajnokság győztesénél és 4. helyezettjénél vendégeskedett: 2–2-t ért el az FTC, majd 1–1-et a Puskás Akadémia otthonában.

♦ A Mezőkövesd eddig minden otthoni bajnokiján betalált ugyan, de még így is utolsó a vonatkozó tabellán, a mérlege 1 győzelem, 3 kudarc.

♦ A Loki vendégként még képtelen volt nyerni ebben az idényben (2 iksz, 2 vereség), a legutóbbi idegenbeli diadalát május 20-án az Üllői úton, a már bajnok FTC otthonában aratta.

♦ Szrdjan Blagojevics, a DVSC vezetőedzője 3 mérkőzés után még hibátlan a kövesdiekkel szemben.


PUSKÁS AKADÉMIA FC–DIÓSGYŐRI VTK

♦ Húsz élvonalbeli összecsapásuk után a házigazda felcsútiak az eredményesebbek: 9 győzelem, 4 iksz, 7 vereség), de a gólkülönbség kiegyenlített 26–26.

♦ Az előző 5 találkozójukat váltakozva nyerték meg, a júliusi nyitó körben Diósgyőrben Luciano Slagveer korai góljával 1–0-ra a felcsútiak győztek.

♦ A Diósgyőr csak egy bajnokit nyert meg a Puskás Akadémia vendégeként – mindjárt az elsőt, 2013-ban Székesfehérváron, igaz, bő 60 percet emberelőnyben focizva. Amióta a Pancho Arénában játszanak, 6 mérkőzésen 5 felcsúti siker – az első 4 egygólos, a legutóbbi 2–0-s volt – , valamint egy 2–2-es döntetlen született. Az a 2020. februári iksz arról maradt emlékezetes, hogy a PAFC a 92. percben, kapusa, Hegedüs Lajos fejesével egyenlített.

♦ Már 4 forduló óta nem kaptak ki a felcsútiak (2 diadal, 2 döntetlen), az FTC és a Paks sorozata után ez a harmadik leghosszabb veretlenségi széria jelenleg az NB I-ben.

♦ Zsinórban a harmadik bajnokiját bukta el az újonc Diósgyőr Fehérváron (0–4), ráadásul ősszel ez volt a legsúlyosabb kudarca. Ennél hosszabb vereségsorozata csak az MTK-nak van most a mezőnyben.

♦ A Puskás Akadémia pontjainak kevesebb mint egyharmadát szerezte meg Felcsúton, 19-ből 6-ot. Az 5 hazai találkozójából 3 iksz lett, egyedül a Várdát győzte le (1–0) és a Pakstól kapott ki (0–2).

♦ A DVTK vendégként még egyszer sem ikszelt: 2 győzelem után a legutóbbi 3 vendégfellépésén nem szerzett pontot és mindössze 1 gólt hozott össze.

♦ A felcsútiak 10. idényüket töltik az élvonalban és az eddigi 302 bajnoki meccsükön összesen 398 gólt szereztek. Szombaton meglehet a jubileumi 400. találatuk is.

FEHÉRVÁR FC–ÚJPEST FC

♦ Ez a forduló legnagyobb múltú párosítása. 1968 óta 121 bajnoki összecsapáson vannak túl, az örökmérleg fehérvári fölényt mutat: 50 Vidi-győzelem, 26 döntetlen, 45 újpesti diadal.

♦ A párharc kezdetén az újpestiek domináltak, majd 2009 és 2021 között a fehérváriak évei jöttek, hiszen 22-szer győztek, miközben a fővárosiak csak négyszer. A legutóbbi 7 bajnoki csatájuk során viszont a lila-fehérek már egyszer sem kaptak ki (5 győzelem, 2 iksz), ráadásul a 2021-es Magyar Kupa-döntő hosszabbítását követően is ők örülhettek.

♦ A fehérváriak pályaválasztása mellett 61 bajnoki találkozójuk volt, ezekből 29-et a vendéglátók nyertek meg, 17-szer ikszeltek, az újpestiek pedig 15-ször diadalmaskodtak. 2008 óta a lila-fehérek NB I-es meccsen mindössze háromszor tudtak győzni Fehérváron, ebből kétszer tavaly (2–1 és 1–0), a legutóbbi két sóstói találkozójukon pedig a piros-kékek nem tudtak betalálni a fővárosiak hálójába (0–1 és 0–0).

♦ Mindkét gárda elég jól szerepel az utóbbi időben, a Fehérvár 10 ponttal harmadik, az Újpest 9-cel negyedik az előző 5 forduló alapján készített formatabellán.

♦ A Vidi az egyik olyan csapat a mezőnyben, amely ebben az idényben még egyetlen tizenegyest sem rúghatott. Legutóbb az előző kiírás 32. fordulójában a ZTE ellen Kenan Kodro lőtt gólt büntetőből.

♦ A fehérváriaknak otthon nagyon megy a góllövés, hiszen a Mezőkövesdet leszámítva egyik ellenfelük sem úszta meg 3 kapott gól alatt. Ősszel eddig összesen 18-szor találtak be, ami a legtöbb a mezőnyben, a hazai meccsenkénti átlaguk 3 gól.

♦ Az Újpest idegenbeli mérlege 1–1–2, viszont a 4-ből csak egy házon kívüli mérkőzésen, Debrecenben úszta meg 3 kapott gólnál kevesebbel. Ott úgy nyert 2–1-re, hogy közel 80 percet emberelőnyben játszott.

VASÁRNAP

KISVÁRDA MASTER GOOD–ZALAEGERSZEGI TE FC


♦ Ezt a mérkőzést a kiírás szerint július végén rendezték volna Kisvárdán, ám az Európa-konferencialigában szereplő ZTE kérésére felcserélték a pályaválasztói jogot.

♦ Tizenháromszor találkoztak a legfelső osztályban, és majdnem minden második összecsapásukat a szabolcsiak nyerték. Az örökmérleg 6 kisvárdai győzelem, 5 iksz és 2 zalai siker.

♦ A kelet-magyarországiak a 2023-ban lejátszott 2 mérkőzésük után még veretlenek az egerszegiek ellen sőt, gólt sem kaptak tőlük (0–0 és 2–0), pedig mindkétszer vendégként léptek pályára.

♦ Kisvárdáról bajnokin 6-ból csak 2-szer távozott győztesen a ZTE: először 2020 júniusában Márton Gábor irányításával (1–0), majd tavaly novemberben, amikor az eltiltott Ricardo Monizt Julian Jenner asszisztensedző helyettesítette (3–0). A kettő között 3-szor a várdaiak győztek, az egyetlen döntetlen (3–3) pedig még 2019 októberében, az első NB I-es találkozójukon született a Várkerti Stadionban.

♦ A paksi 1–3-mal úgy zárta a bajnokság első harmadát 7 ponttal, utolsóként a Kisvárda, hogy – főleg pályája használhatatlansága miatt – 10-szer idegenben lépett pályára, és csak egyszer otthon. A legkevesebb gólt szerezte a mezőnyben, 10-et, a meccsenkénti gólátlaga 0.91.

♦ Dombó Dávid személyében az idény során már a harmadik kapussal állt ki Kecskeméten a ZTE, de ezt a mérkőzést sem tudta kapott gól nélkül lehozni (1–3). Már 28-szor találtak be neki az ellenfelek, ez magasan a legtöbb a mezőnyben.

♦ A Várda az egyetlen hazai meccsén hátrányból nyert 2–1-re a Mezőkövesd ellen, míg a ZTE idegenbeli mérlege 1–1–3.

KECSKEMÉTI TE–FERENCVÁROSI TC

♦ Az előző bajnokság arany- és ezüstérmesének eddig 16 csatája volt az élvonalban. A zöld-fehérek fölénye jelentős, hiszen a találkozók felét (8) megnyerték – 4 iksz és 4 vereség mellett.

♦ A szeptember végére halasztott odavágót Sigér Dávid góljával 1–0-ra az FTC húzta be – a 2014. novemberi 3–1 óta tétmérkőzésen ez volt a zöld-fehérek első sikere a Bács-Kiskun vármegyeiek ellen. Nyolc éven át ugyanis elkerülték egymást, majd a 2022–2023-as kiírásban Kecskeméten mindkétszer a lila-fehérek győztek 2–0-ra, míg a fővárosban 1–1-et játszottak.

♦ 2006 és 2008 között 4-szer randevúztak az NB II-ben, és a fővárosiak akkor nem tudták legyőzni a KTE-t (1 döntetlen, 3 vereség). Az NB I-et és a NB II-t együttvéve ferencvárosi szemszögből 8–5–7 a két csapat bajnoki örökmérlege, ám a gólkülönbség a kecskemétiek felé billen (29–27).

♦ Kecskeméten 8-szor csaptak össze az NB I-ben, a lila-fehérek 4 diadala és a 2 döntetlen mellett a zöld-fehérek csak 2 győzelmet tudnak felmutatni, az egyiket 2010 augusztusából (2–1), a másikat 2014 júliusából (3–1).

♦ A KTE a ZTE elleni 3–1-es sikerrel véget vetett a 6 fordulón át tartó élvonalbeli nyeretlenségének (1 iksz, 5 vereség). A bajnokság első köre után 13 ponttal áll, ami 7-tel kevesebb, mint egy évvel ezelőtt.

♦ A Puskás Akadémia ellen hosszabbításban megnyert szerdai MK-találkozóval együtt már 16 tétmérkőzés óta tart a Ferencváros veretlenségi sorozata (12 győzelem, 1 hosszabbításos siker, 3 döntetlen), amely augusztus 17-én a máltai Hamrun Spartans elleni 2–1-es Ekl-sikerrel kezdődött, és az első 5 győzelem belőle még Máté Csaba nevéhez fűződött. Nem is olyan rég, 2022 tavaszán, még Sztanyiszlav Csercseszovval volt az FTC-nek egy majdnem ilyen hosszú, 15 tétmeccsen át tartó vereség nélküli szériája (12 diadal, 3 iksz), amely akkor az MTK elleni 0–3-mal ért véget.

♦ A KTE tartalékosan várja a bajnokot, hiszen a tavaly októberi meccsükön duplázó Nagy Krisztián mellett Banó-Szabó Bence és Nikitscher Tamás is sérülés, míg Szuhodovszki Soma és a májusi találkozón gólt szerző Tóth Barna öt sárga lap miatt nem lehet ott a pályán.

♦ A Kecskemét eddig valamennyi pontját otthon gyűjtötte be, a hazai mérlege 4 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, miközben a Fradi mind a 4 idegenbeli bajnokiját megnyerte, és 19–7 a gólkülönbsége.

PAKSI FC–MTK BUDAPEST

♦ Eddig 32 NB I-es mérkőzést játszott egymással a két csapat, a mérleg a paksiak javára billen (13–8–11).

♦ A tolnaiak az utóbbi években az MTK mumusai lettek, hiszen a legutóbbi 13 bajnoki találkozójukból 9-et megnyertek a kék-fehérek ellen és csak egyet vesztettek el. Azt is úgy bukták el 2020 decemberében, hogy több mint egy félidőt emberhátrányban játszottak. Azóta 4 paksi diadal következett (3–1, 3–2, 4–1 és 4–0), majd legutóbb az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a bajnoki nyitányon 1–1-re végeztek.

♦ Az MTK lassan 10 éve nem tud nyerni Pakson, a 2014. április 5-i találkozó (1–3) óta 8-szor maradt alul, 3-szor pedig egy ponttal távozott. A 11 mérkőzésből 7-szer gólképtelenek voltak a fővárosiak, akik a legutóbbi 6 fellépésüket kivétel nélkül elbukták az atomvárosban.

♦ A Kisvárda elleni hazai 3–1-es sikerrel már 7 forduló óta tart a csütörtöki kispesti kupameccsén túlórázó Paks bajnoki veretlensége (6 győzelem, 1 iksz) – ennél hosszabb ilyen pozitív sorozata csak az FTC-nek van jelenleg.

♦ Az MTK éppen ellentétes úton jár, hiszen az előző 4 bajnokiján pont nélkül maradt – ilyen rossz szériája még az előző, kieséssel záruló NB I-es idényében sem volt.

♦ A paksiak 5 meccs után még százszázalékosak pályaválasztóként, 12–2 a gólkülönbségük, sőt, háromszor gólt sem kaptak.

♦ A kék-fehérek idegenbeli mérlege 2 győzelem, 3 vereség. Németh Krisztián szereplése döntően befolyásolta a fővárosiak házon kívüli teljesítményét: mindkét győztes meccsükön, Debrecenben és Újpesten is betalált, nélküle azonban Fehérváron és Mezőkövesden is nullára veszítettek.

NB I, 2023–2024, 12. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
November 4., szombat
12.30: Mezőkövesd Zsóry FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) Mezőkövesd,Városi StadionCsonka Bence
15.45: Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport+)Felcsút, Pancho ArénaDerdák Marcell
18.00: Fehérvár FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport+) Székesfehérvár,Sóstói StadionAndó-Szabó Sándor
November 5., vasárnap
12.30: Kisvárda Master Good–ZTE FC (Tv: M4 Sport)Kisvárda,Várkerti Stadionkésőbb jelölik ki
14.45: Kecskeméti TE–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)Kecskemét,Széktói Stadion később jelölik ki
18.30: Paksi FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)Paks, Paksi FC Stadionkésőbb jelölik ki

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 8 1 1 33–12 +21 25
2. Paksi FC 11 7 3 1 23–13 +10 24
3. Újpest FC 11 6 2 3 20–20 0 20
4. Puskás Akadémia 11 5 4 2 20–15 +5 19
5. Debreceni VSC 11 5 2 4 19–16 +3 17
6. Diósgyőri VTK 11 5 1 5 18–17 +1 16
7. Fehérvár FC 11 4 2 5 22–19 +3 14
8. MTK Budapest 11 4 2 5 11–20 –9 14
9. Kecskeméti TE 11 4 1 6 16–18 –2 13
10. Zalaegerszegi TE 11 2 2 7 15–28 –13 8
11. Mezőkövesd 10 2 1 7 11–19 –8 7
12. Kisvárda 11 2 1 8 10–21 –11 7

 

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

 




 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik