DVTK: ennél semmi sem üt ma jobban! Megvan az új kabala neve – videó

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.11.23. 16:43
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján közölte, hogy mi lett az új kabalájuk neve.

„A Mezőkövesd elleni győztes mérkőzésen bemutatkozott a DVTK új kabalafigurája, aki a szurkolóink döntése értelmében a Diós György nevet kapta a keresztségben. Ezzel kezdetét veszi egy páratlan kaland, Diós György várja a gyerekeket (és a felnőtteket is), hogy közös mókával tegyék még emlékezetesebbé a diósgyőri meccseket” – írja a klub.

„Nagy örömünkre ezernél is több szavazat érkezett, aminek mintegy fele a Diós György nevet támogatta. A második és a harmadik helyen nagyságrendileg ugyanannyi szavazattal végzett Acélka Bala és Vilmos Lovag, míg a Lancel Ottó elnevezésre is kattintottak néhányan. Köszönjük mindenkinek, aki javaslatával, szavazatával részt vett a névadásban! Emlékeztetőül: összesen 56 szurkolói javaslat futott be a megadott határidőig a DVTK új kabalafigurájának nevére, amiből négy került fel a listára” – áll a diósgyőriek honalapján.

„A jövőben a Diósgyőri Lovag és Diós György vitéz együtt várja a szurkolókat a DVTK Stadionban, ahol előbbi közvetlenül a kezdőrúgást megelőzően kezében zászlóval vagy karddal vágtázik a Napos oldal előtt, a kabalafigura pedig a mérkőzések előtt és alatt várja elsősorban a fiatalokat egy kézfogásra vagy akár közös fotóra. A stadionon kívül a DVTK Arénában is rendszeresen feltűnik majd Diós György, valamint terveink szerint a jövőben megtaláljuk az alkalmakat, amikor közelebb tudjuk vinni a gyerekekhez a diósgyőri életérzést, és a meccsnapon kívül is összefuthatnak a kabalával” – teszi hozzá a közlemény.

Fotó: dvtk.eu
Fotó: dvtk.eu
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
17 órája

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
19 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 21:53

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12
Ezek is érdekelhetik