Videó: vörös pandákat fogadott örökbe a Debrecen

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 13:51
null
Vörös pandákat fogadott örökbe a Debrecen (Fotó: dvsc.hu)
Három vörös pandát fogadott örökbe a labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC – olvasható a klub beszámolójában.

A dvsc.hu azt írta, hogy Makray Balázs, a DVSC cégvezetője és Bódi Ádám kislánya kíséretében pénteken fogadta örökbe a három vörös pandát, Macit, Panditát és június 18-án született első utódjukat, Meit, így a klub is csatlakozott a debreceni állatkert nevelőszülőinek köréhez.

A DVSC támogatásával rendszeresen hozzájárul a pandák takarmányozásához és környezetgazdagításához, kifutójuk jövőbeli megújításához.

A vörös panda a Himalája, Észak-Burma, valamint a kínai Szecsuán és Jünnan tartományok területén, magashegyi erdőkben őshonos, ám már alig tízezer egyede él a természetben az élőhelypusztulás és az orvvadászat miatt, így veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján.

Legfrissebb hírek

Házon belülről érkezik a Kisvárda új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:48

Pécsi Ármin kenterbe veri az NB I kapusait – íme, a mögöttünk hagyott idény egyéni legjei

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:34

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 12:10

Osváth Attila: Mindig van feljebb, kellenek a célok

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 11:10

Eladó roncs, egy forintért – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 23:03

Szabó István: Az embereket jobban érdekelte, mit játszunk a keleti rangadókon, mint hogy a Szpari benn marad-e

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 21:18

Két játékos visszatér a ZTE-hez, élt a klub az opciós jogával

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 18:23

Mezőkövesden játszhat a Kazincbarcika az őszi szezonban

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 08:49
Ezek is érdekelhetik