Fehérvár: ősszel a Man. City ellen is játszott a BL-ben a francia kiszemelt – NS-infó

Vágólapra másolva!
2023.08.01. 14:12
null
A Fehérvár kiszemeltje, Mamadou Karamoko ősszel a BL-ben a Manchester City ellen is játszott (Fotó: AFP)
A Nemzeti Sport elsőként számolt be róla kedd délelőtt, hogy francia támadóval erősíthet a Fehérvár FC – úgy tudjuk, Mamadou Karamoko már meg is érkezett a klubhoz.

A 24 éves francia Mamadou Karamoko a dán Köbenhavn csatára, tavaly januárban szerződtették az osztrák LASK-tól. A dánok első csapatában azóta csak tíz meccsen szerepelt – köztük tavaly októberben, a Manchester City ellen 5–0-ra elveszített BL-csoportmeccsen játszott kezdőként egy félidőt –, így nem meglepő, hogy távozik a klubtól. A Nemzeti Sport értesülései szerint már megérkezett Fehérvárra, és a kötelező orvosi vizsgálatok után be is jelentheti a szerződtetését a magyar klub.

A Párizsban született Karamoko 2020-ban egy bajnokin játszott a német élvonalbeli Wolfsburgban is, előtte pedig a Strasbourg és a Paris FC utánpótlásában szerepelt Franciaországban. A legeredményesebb élvonalbeli időszakát Ausztriában töltötte, a LASK-ban 16 bajnoki meccsen öt gólt szerzett. Piaci értékét 700 ezer euróra becsüli a Transfermarkt. A szerződése 2026-ig köti Dániába, így elképzelhető, hogy kölcsönbe érkezik Fehérvárra.

Karamoko Franck Bambock után a második francia szerzeménye lehet a Fehérvárnak ezen a nyáron.

ÍME A FEHÉRVÁRI KISZEMELT, JÁTÉK KÖZBEN:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Franck Bambock (francia, Grenoble Foot – Franciaország), Berki Marcell (Red Bull Salzburg), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Kovács Bence (Kazincbarcika), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Mamadou Karamoko (francia, FC Köbenhavn – Dánia)
Távozók: Alef (Alef dos Santos Saldanha, brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román-magyar, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), ifj. Dárdai Pál (magyar-német, Hertha BSC – Németország). Marcel Heister (német-horvát, Ludogorec Razgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (győri kölcsön után Mezőkövesd – szabadon igazolhatóként), Jevhen Makarenko (ukrán, Ordabaszi FK – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Loic Nego (francia-magyar, Le Havre AC – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Artem Sabanov (ukrán, FK Polisszja Zsitomir – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Stopira (Ianique dos Santos Tavares, zöld-foki-szigeteki-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Babos Bence (FC Ajka), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Konyaspor – Törökország), Nikola Szerafimov (északmacedón)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
35 perce

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
7 órája

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik