DVTK: Borsodi srácként az első NB I-es gólunkat szerezni? Még mindig nem tudom felfogni – Bárdos

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.08.06. 07:26
A Diósgyőr 4–2-re győzött a Mezőkövesd otthonában a labdarúgó NB I 2. fordulójában, miután hosszas szünetet kellett tartani egy hatalmas zápor miatt a két félidő között. A találkozó után két miskolci gólszerzővel, Bárdos Bencével és Lukács Dániellel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Bárdos Bence kezdte meg a gólgyártást. Arról kérdeztük, borsodi srácként mit jelent neki, hogy éppen ő szerezte a Diósgyőri VTK első NB I-es gólját két és fél év után.

„Ez leírhatatlan érzés, főleg, hogy egy borsodi rangadóról beszélünk. Még mindig nem tudom felfogni azt, hogy gólt lőttem. Ez az első volt, remélem, lesz még több is.”

Videónkban mesél a számukra hazai pályát teremtő szurkolókról, de szóba kerül az eső miatti közel egyórás szünet, amihez hasonlót még nem élt át futballkarrierje során.

Lukács Dániel a harmadik miskolci gólt szerezte.

„Úgy érzem, az első félidőben nagyon jól játszottunk, aztán jött a nagy esőzés, sokat állt a játék, utána nehéz volt visszajönni, a pálya sem volt már olyan, a Mezőkövesdnek jobban feküdt ez a játék, mint nekünk. De hál' istennek be tudtuk húzni, megmutattuk, hogy van karakterünk, jó irányban vagyunk, úgyhogy nagyon örülünk, hogy meg tudtuk nyerni ezt a mérkőzést.”

Videónkban beszél arról, hogy 5 év után volt eredményes az NB I-ben – akkor még a Bp. Honvéd színeiben talált be.

AZ ÖZÖNVÍZ

NB I
2.FORDULÓ
Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK 2–4 (0–2)
Mezőkövesd,
Városi Stadion, 3915 néző. Vezette: Vad II
Gólszerző: Sz. Drazsics (48., 73.), ill. Bárdos (4.), Pozeg Vancas (35.), Lukács (69.), Edomwonyi (88.)
Kiállítva: Kállai K. (78., Mezőkövesd)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 2. FORDULÓ
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 4. péntek
Puskás Akadémia–Újpest 3–3Felcsút, Pancho Aréna
Pintér Csaba3700
Augusztus 5., szombat
Mezőkövesd–DVTK 2–4 Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István3915
Augusztus 6., vasárnap
17.45: Fehérvár–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
Bognár Tamás
20.00: ZTE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport) Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Csonka Bence
Augusztus 7., hétfő
20.00: Kecskeméti TE–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Kecskemét, Széktói Stadion
Szeptember 27., szerda
19.00: Paks–DVSCPaks, Paksi FC Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Újpest FC 2 1 1 5–4 +1 4
2. Puskás Akadémia 2 1 1 4–3 +1 4
3. Debreceni VSC 1 1 3–1 +2 3
4. Kisvárda 1 1 2–0 +2 3
5. Diósgyőri VTK 2 1 1 4–3 +1 3
6. Paksi FC 1 1 1–1 0 1
7. MTK Budapest 1 1 1–1 0 1
8. Kecskeméti TE 0 0–0 0 0
Ferencvárosi TC 0 0–0 0 0
10. Fehérvár FC 1 1 1–2 –1 0
11. Zalaegerszegi TE 1 1 0–2 –2 0
12. Mezőkövesd223–7–40
Legfrissebb hírek

Kovácsréti Márk: Ezek a legfontosabb bajnoki mérkőzések!

Labdarúgó NB I
7 órája

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:52

Vitális Milán: A Slovan ellen szereztem már hasonló gólt

Labdarúgó NB I
2025.08.19. 09:48

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 17:32

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Négy hónap után kapott ki a Kövesd, az évadban először nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 19:25

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:40

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Diósgyőr a Kazincbarcika ellen

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 20:00
Ezek is érdekelhetik