Népsport: a játékvezető semmit sem látott, mégis jelentett

Öt csapat játszott körmérkőzést a labdarúgó NB-be jutásért 1943 nyarán, a BSZKRT, a Szegedi VSE, a Debreceni VSC, az ETO és a BVSC közül három lehetett első osztályú. Főként a győriek vágytak nagyon a feljutásra. Megvolt rá az esélyük, hiszen az osztályozó utolsó körében győzelmi esélyekkel fogadták a BSZKRT-t.

A mérkőzés botrányos volt, a történtekről pedig már ejtett szót pályatársam, Ballai Attila a Sportrádióban, jegyzete lapunkban is olvasható volt. Ám az eset – és főként az országos felzúdulás – megérdemli, hogy részletesebben is megemlékezzünk róla.

Hogy telt ház, kilencezer néző volt, az természetes, mindenki megjelent a GYAC-pályán, aki csak számított. A győriek ennek megfelelően elszántan, nagy akarattal küzdöttek, ám idegesek voltak, kapkodtak. A lelátói hangulat először a 19. percben forrósodott fel, amikor az ETO kapusa, Pécsi lábra vetődéssel mentett Szabó III elöl, s a BSZKRT-csatár lába eltalálta a fejét. Öt percig állt a játék, a jobbhátvéd Fekete állt a kapuba, ám Pécsi visszatért, persze hogy óriási ünneplés közepette.

A szünetben az ETO legendás játékosa, a százhúsz esztendeje született Nagy Béla, azaz „Zsöle” vitte a szót az öltözőben. Hős volt a városban, hiszen 1937-ben a győriek az ő vezérletével játszhattak először az első osztályban, már visszavonulva tért vissza az övéihez, s vezette az osztályozón a csapatot. Megbecsülésére jellemző, hogy úridivat- és sportáruüzletet nyithatott, ahol – így mondták – a betérők többet foglalkoztak a futballal, mint a választékkal. Nos, „Zsöle” (aki minden kitérőt megérdemel, ha a győri futballról van szó) a szünetben így lelkesített: „Gondoljatok arra, hogy negyvenöt perc múlva NB-ben lehettek. Minden erőtöket adjátok bele.”

Ezzel nem is volt baj, azzal már inkább, hogy „tervszerű, komoly játékot alig látunk, a nagy izgalom rányomja a bélyegét a játékra”.

Így érkeztünk el a 87. perchez, amikor egy szöglet után: „Uzsoki íveli be a labdát, Kovács I. visszafejeli azt a szélsőnek. Amikor azonban Uzsoki ismét a kapu elé akarja adni a labdát, Mészáros rálép a lábára. Uzsoki jajgatva elterül, később kiderült, hogy eltört a sípcsontja.”

A közönség berontott a pályára, de ekkor még a rendőrségnek sikerült megtisztítania a játékteret. Alig néhány másodpercre, mert amikor kiderült, hogy Székely Árpád nem büntetőt, hanem szögletet ítélt, „az állóhely felől újabb tömeg ront a pályára. Ezzel a tömeggel szemben a rendőrség és a rendezőség már tehetetlen”.A partjelzőt combon rúgták, a bírót ütlegelték, köpések, fenyegetések – válaszul Székely lefújta a mérkőzést. A 87. percben – ezt rögzíti a jegyzőkönyv. Azt meg jó tudni, hogy a döntetlen a BSZKRT-nak volt jó a feljutáshoz.

A Nemzeti Sport úgy vélte, az első berohanás (Uzsoki lábtörése) „nem sportszerű, de emberileg teljesen érthető”. A második, a botrányt okozó más eset. A lap szerint azon múlott, hogy Székely bíró betartotta a JT utasítását, hogy szögletnél a kapu túlsó oldalán kell állnia. Így nem láthatta pontosan, hogy tört el Uzsoki lába, partjelzője, Dezső Gábor pedig, aki közelről nézte az összecsapást, nem közölte vele, hogy tizenegyest érő eset volt. Megjegyzendő, hogy Dezső a nagy zűrzavarban úgy eltűnt, mint a kámfor, Székely bírónak meg eszébe juthatott, hogy Győrbe érkezésekor azzal dicsekedett, hogy életbiztosítással kérte a vonatjegyét...

A nagy kérdés persze az volt, hogy mi legyen ezek után. A botrány ténye vitathatatlan, az is, hogy ilyenkor a rendezőké a felelősség, ám ezúttal, lévén osztályozó, az MLSZ fennhatósága alá tartozott minden körülmény. Az is, hogy a meccs „nem az ETO remek, korszerű, füves pályáján, hanem a Győri AC meglehetősen ósdi pályáján zajlott le. Ezen a pályán a nézőteret egyetlen árva drótszál választja el a játéktértől. Ez a drótszál már a nagy mérkőzés megkezdése előtt jónéhány helyen elszakadt”!

Nagy „Zsölét” a lefújás után is megszólaltatta a tudósító, érthetően szomorú választ kapott:      „Pengőnként gyűjtöttem össze több mint kétezer pengőt, hogy valami ajándékot vegyünk a fiúknak. Harmadik napja nem aludtam. Igyekeztem tanácsot adni, a bajokat elsimítani… Most pedig minden felborult… Ennyi lelkesedés pedig, amennyi a fiúkban volt, győzelmet érdemelt volna.”

A Nemzeti Sport reménykedett, hogy „az MLSz mostani vezetősége nem csinál ebből az esetből tengeri kígyót”     .

Nem így történt.

Három megoldás kínálkozott. Lejátsszák az elmaradt perceket győri tizenegyessel kezdve, ami a BSZKRT érdekeit sérti, hiszen 0:0 volt a hivatalos állás a lefújáskor. Lehetne egy újabb meccs semleges pályán, de ez a Győrnek méltatlan, hiszen a kiírás szerint voltak otthon. A harmadik, hogy az MLSZ felemeli az NB létszámát, s mindkét csapat feljut. Nem mellesleg ez utóbbi megoldást Misángyi Ottó sugallta, az Országos Sport Központ (OSK), tehát a sportfőhatóság vezetője.

Végül két hét után került csak pont az ügy végére. Az első tárgyaláson a fegyelmi bizottság 0:0-lal a BSZKRT javára igazolta a mérkőzést, mondván, Székely bíró és az ellenőr jelentéséből kiderül, hogy      „Mészáros és Uzsoki összecsapása a tizenhatoson kívül történt. A sérülést megelőzőleg a játékvezető már félbeszakította a játékot, illetőleg a labda akkor már nem volt játékban, tehát a partjelző helyesen járt el, amikor szögletet ítélt”.

A Nemzeti Sport justizmordot emlegetett, úgy vélte „nem dőlt volna össze a világ, ha ebben a győri esetben nem a szabályokat nézte volna az MLSz, hanem azt, hogy mit kíván az igazságosság és mit a sport érdeke”. A cikk írója még hozzáteszi, hogy Székely bíró bevallotta neki, hogy semmit sem látott az esetből. A jelentés (amit azért megírt a bíró) rendben lenne, „ha az eset a kapuvonaltól nem legalább öt méternyire történt volna s ha Uzsoki nem rúgta volna el a labdát nagy erővel, és a labda nem az ötös vonal tájáról pattant volna ki szögletre”.

Dezső partjelző is szót kapott, elmondta, hogy Székely megkérdezte tőle, hogy szögletre ment-e a labda, erre csak igennel felelhetett. „Ha azt kérdezte volna, hogy 11-es volt-e, akkor rögtön rávágtam volna, hogy 11-es. Az utasításon alapuló gyakorlat ugyanis az, hogy a partjelző csak a feltett kérdésre válaszolhat”– tette még hozzá. A Nemzeti Sport pedig ezt: „Dezső Gábor magyarázata kissé furcsa…” . Így igaz.

Az ETO fellebbezését másodfokon elutasították, a Nemzeti Sport pedig ismét háborog: „Függetlenül attól, hogy mit mond a szabály, az igazság mindig igazság marad. Mi igenis nem tudunk olyan könnyen beletörődni, mint mások, hogy – igaza van ugyan az ETO-nak és sok méltánylást érdemlő körülmény merült fel mellette –, de sajnos, semmit sem lehet tenni, mert a szabály – szabály.”

Állt a bál, az olvasók is hozzátették a magukét, egyikük egyenesen azt javasolta, legyen népszavazás (!) az ügyben. De még jött a Legfelsőbb Sportfegyelmi Bizottság. Elnöke, Moldoványi István köztiszteletben álló jogász, a nagyváradi ítélőtábla elnöke volt. Mindenki bízott abban, hogy az élet legyőzi a paragrafusokat, ám csalódniuk kellett. A bizottság helyben hagyta a döntést, a két pont a BSZKRT-é lett „Ha egy mérkőzés félbeszakad, akkor a félbeszakításban vétlen egyesület javára kell írni a két pontot. A félbeszakítás a győri közönség magatartásának volt a következménye, tehát az MLSz szervei helyesen ítéltek, amikor a két pontot a BSzKRT javára írták.”– ez volt az érvelés.

Senkit nem érdekelt, hogy Székely bíró „mást mondott Győrben, mást a vonaton, mást Budapesten”, hogy a rendező az MLSZ volt. A Nemzeti Sport szerint nem akadt, aki ezt mondta volna: „Nem akarom, hogy izgalmas tárgyalások legyenek, a mai nehéz életben ellentétek és keserűségek támadjanak magyar emberek lelkében, beosztom mind a kettőt. Ez lett volna a mai élettel számoló bölcsnek az ítélete.”

Hogy mennyire igaz, arra bizonyíték, hogy egy hasábbal arrébb arról ír a lap, hogy: „Mi történik légiriadó esetén?”

Közben ugyanis folyt egy igazi háború is.