NB I: Szőke Adrián távozik a Diósgyőrből

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 14:35
null
A tavasszal a Topolyánál játszó Szőke Adrián szerződését megszüntették a DVTK-nál (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a klub honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel megszüntették a szerződését Szőke Adriánnak.

A vajdasági Zentán született játékos Magyarországon a Tarpa felnőttcsapatában 15 évesen mutatkozott be a megyei II. osztályban. 2014 februárjában Felcsútra, a Puskás Akadémiához igazolt, az U16-os és az U17-es együttesben játszott, csapattársa volt többek között Tajti Mátyás és Sallai Roland. Szőke Adrián ezt követően futballozott a német 1. FC Köln tartalékcsapatában és a holland Heraclesben is.

A 25 éves támadó 2022 nyarán érkezett Diósgyőrbe, ahol ősszel 14 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett, emellett egyszer pályára lépett a Magyar Kupában is, míg tavasszal Szerbiában, a TSC csapatában játszott.

A kölcsönszerződés lejártát követően a Diósgyőr közös megegyezéssel megszüntette a szerződését.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Julien Célestine (francia, Club León FC – Mexikó), Bozsidar Csorbadzsijszki (bolgár, Widzew Lódz – Lengyelország), Marin Jurina (horvát-bosnyák, Al-Fajszali – Szaúd-Arábia), Artem Odincov (ukrán, Kisvárda, Godfrey Bitok Stephen (nigériai, FK Volga Uljanovszk – Oroszország, szabadon igazolhatóként)), Alex Vallejo (Alexander Vallejo Mínguez, spanyol, Stal Mielec – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Rudi Pozeg Vancas (szlovén, FC Koper – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők: Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatér(het)nek: Hornyák Marcell (Csákvár), Kispál Tamás (Eger SE), Papp Marcell (Dorogi FC), Vajda Botond (Tiszakécskei LC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Joaozinho (Joao Carlos Reis Graca, portugál, Estoril – Portugália), Vlagyiszlav Klimovics (fehérorosz, szabadon igazolható, legutóbb Nea Szalamisz – Ciprus), Eze Vincent Okeuhie (nigériai, szabadon igazolható, legutóbb Sahtyor Szoligorszk – Fehéroroszország)
Távozók: Eppel Márton (szabadon igazolható), Illés Bálint (Mezőkövesd), Koman Vladimir (magyar-ukrán, szabadon igazolható), Könyves Norbert (magyar-szerb, szabadon igazolható), Senkó Zsombor (Zalaegerszegi TE FC), Szőke Adrián (szerb-magyar, topolyai kölcsön után szabadon igazolható), Szűcs Kornél (Kecskeméti TE), Vajda Botond (szlovák-magyar, Debreceni VSC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Radics Márton (Puskás AFC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Viczián Ádám

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik