Mezőkövesd: szerződtették Kovácsik Ádámot – hivatalos

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.07.23. 19:23
null
Kovácsik Ádám a fehérváriak mezében 2021-ben (Fotó: Dömötör Csaba)
A napokban megírtuk, hogy a Nemzeti Sport értesülései szerint Kovácsik Ádám a Mezőkövesdben folytatja pályafutását – nos, így is lett: az NB I-es labdarúgócsapat vasárnap kora este bejelentette a válogatott kapus szerződtetését.

Kovácsik Ádám 2015-ben Olaszországból tért haza a Videotonhoz, azóta 2018-ban bajnok, 2019-ben Magyar Kupa-győztes lett a csapattal, és játszott az Európa-liga csoportkörében is a székesfehérváriaknál, akiknél összesen 195 tétmérkőzésen lépett pályára. A 2020–2021-es idényben sérüléssel bajlódott, az NB I-ben csak négy meccset játszott, majd a következő évadban is csak hatszor szerepelt, tavaly nyáron pedig Győrbe került kölcsönbe.

Az ETO-nál 12 mérkőzésen védett az NB II-ben. Június végén a győri kölcsönszerződése és a fehérvári szerződése is lejárt. A Fehérvár FC akkor már be is jelentette, hogy a 32 éves kapus végleg távozik a klubtól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők: Hudák Martin
(Soroksár SC), Illés Bálint (Diósgyőri VTK), Kojnok Zsolt (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (Fehérvár FC – szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr), Lehoczky Roland (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Ugrai Roland (szabadon igazolható, legutóbb Pendikspor – Törökország)
Kölcsönbe érkezők: Artem Nahirnij (ukrán-magyar, Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Gyirmót FC Győr)
Kölcsönből visszatérők: Cseke Benjámin (Diósgyőri VTK), Kotula Máté (Dorogi FC), Rédling Kevin (Szeged-Csanád GA)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bodnár Attila

Kiszemeltek:
Távozók: Dino Besirovic (bosnyák-portugál, AIK – Svédország), Bobál Dávid (MTK Budapest, kölcsön után végleg), Luka Lakveheliani (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Torvund Alexander (magyar-norvég, csákvári kölcsön után Tiszakécske)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bobál Gergely (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC ügyvezető igazgatója

Labdarúgó NB II
8 órája

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05
Ezek is érdekelhetik