Felkészülés: Zivzivadze már a Liverpool ellen sem lép pályára

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.18. 14:37
null
Budu Zivzivadze fél év után távozik a Karlsruhétól (Fotó: Szabó Miklós)
A korábban Mezőkövesden, Újpesten és Székesfehérváron is játszó grúz támadó, Budu Zivzivadze nem tölti ki a szerződését a német másodosztályban szereplő Karlsruher SC-nél, s minden bizonnyal Dél-Koreában folytatja pályafutását – számolt be a támadó menedzsere, Lasa Odiladze a lelo.ge grúz portálnak.

 

A német másodosztályú Karlsruher SC szerdán 18.30-tól vív felkészülési mérkőzést a nemrég Szoboszlai Dominikot szerződtető Liverpool ellen, ám a német csapatnak minden bizonnyal már nem lesz a tagja a télen igazoltBudu Zivzivadze.

A grúz csatár még 2019 nyarán érkezett Magyarországra, előbb egy évet játszott Mezőkövesden, majd egészen 2023 teléig a Fehérvár FC játékosa volt, amely fél évre kölcsönadta Újpestre is. Az NB I-ben 97 meccsen 31 gólig és 17 gólpasszig jutó támadó télen távozott a Fejér vármegyeiektől, s a német másodosztályú Karlsruhe játékosa lett, melyhez 2025 nyaráig köti szerződés, de ügynöke, Lasa Odiladze a lelo.ge-nek megerősítette, hogy Zivzivadze szeretné elhagyni a csapatot.

„Megkezdődtek a tárgyalások Zivzivadze átigazolásáról és a kérdés hamarosan megoldódhat. Ez akár órákon, perceken belül megtörténhet. Tárgyalunk egy dél-koreai klubbal. Meglátjuk, mit és hogyan tudunk megoldani” – mondta Odiladze.

Zivzivadze távozását Christian Eichner, a Karlsruhe vezetőedzője is elismerte a Kickernek, s hozzátette, már keresik az utódját, akit a Zivzivadze eladásából befolyt pénzből vennének meg.

FRISSÍTÉS. Közben azt az információt kaptuk, hogy Zivzivadze nem tárgyal a dél-koreai csapattal, azaz egyelőre biztosan nem szerződik az ázsiai csapathoz.

Zivzivadze mindössze tízszer lépett pályára a német másodosztályú csapatban, nyolcszor becserélték, s csak kétszer volt kezdő, illetve egy gólt szerzett, az utolsó fordulóban, a Kaiserslautern elleni 2–0-s győzelem alkalmával.

Legfrissebb hírek

Megvan a Werder Bremen új vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
16 órája

A Liverpool megtette az első ajánlatát Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.26. 11:46

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:40

A Mezőkövesd maradt a jó sorozatában, és szépen zárta a szezont

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 18:53

Nem bírt a Mezőkövesddel, de ismét feljutó helyre lépett a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 22:00

Gulácsi Péter és Willi Orbán is bekerült a Bundesliga álomcsapatába a WhoScorednál

Német labdarúgás
2025.05.19. 14:33

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Bajnok a Kisvárda, kiesett a Tatabánya, a Vasas nyögvenyelősen nyert – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.11. 20:56
Ezek is érdekelhetik