Felkészülés: négy nullra kapott ki a Mezőkövesd, a DVSC tíz gólt lőtt

Vágólapra másolva!
2023.07.18. 20:11
null
A Besiktas négy gólt lőtt a Mezőkövesdnek (Fotó: Besiktas)
A török Besiktas ellen kedden elszenvedett 4–0-s vereséggel zárta a felkészülési mérkőzéseinek sorát a labdarúgó NB I-be szereplő Mezőkövesd, míg a Debreceni VSC 10–1-re diadalmaskodott az osztrák harmadosztályú USK Anif ellen.

 

Rossz szájízzel, ám értékes tapasztalatokkal zárta bükfürdői edzőtáborát a Mezőkövesd. A Besiktas ugyanis nem kegyelmezett, 4–0-ra kiütötte Kuttor Attila csapatát, amely az elmúlt idényben megszokott játékosokkal, és 4–4–2-es, rendkívül védekező felfogású hadrenddel lépett pályára Grödigben. Bár a mutatós stadionban javarészt a futballisták kiáltásai visszhangzottak, a Besiktas góljainál feltűnő volt, hogy az Ausztriában és Németországban dolgozó törökök és török származású németek, osztrákok több százan kilátogattak a legutóbb 2021-ben bajnokságot nyerő török óriásklub edzőmeccsére.

A Besiktas nemrég kezdte el a felkészülést németországi edzőtáborában, ám így is az első perctől kezdve fölényben futballozott az utóbbi négy nap már a harmadik mérkőzését játszó (Sigma Olomouc ellen 2–1-es vereség, Al-Sardzsa ellen 1–1-es döntetlen) Mezőkövesddel szemben. A nyomást tizenöt percig bírta a kövesdi védelem, Vincent Aboubakar szinte mindenkit kicselezett a vezető gól előtt, amelyet aztán tíz percen belül még kettő követett Jackson Muleka révén. A második félidő hasonló erőviszonyokat hozott: Semih Kilicsoy góljának köszönhetően, ha csak egy góllal is, ezt a játékrészt is megnyerte a török csapat. A Mezőkövesd a sima vereség ellenére kiválóan támadó csapat ellen gyakorolhatta védekező és kontrasémáit, melyeket Kuttor Attila előszeretettel alkalmazott, és minden bizonnyal alkalmaz a továbbiakban is az NB I-ben.

A Debrecen elsősorban Kiriakosz Kiziridisz, valamint Bárány Donát négy-négy góljára építve 10–1-re győzött. A Loki a szép eredmény ellenére sokat hibázott, az osztrák harmadosztályú Anifot nem tudta kapuja elé szorítani – góljai többségét kontrákból szerezte –, a kiscsapat pedig az 56. percben elért gólja mellett többször is gólhelyzetbe került.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Besiktas (török)–Mezőkövesd 4–0
MEZŐKÖVESD:
Piscitelli (Tordai, a szünetben) – Kállai (Kojnok, 67.), Lukic (Zahary, 67.), Pillár (Beriasvili, 67.), Filip (Prudnyikov, 67.) – Molnár G. (Cseke, 67.), Brtan (Hudák M., 67.), David Babunszki, Lehoczky (Nahirnij, 67.) – Vajda (Illés, a szünetben), Drazsics (Ugrai, 67.)
Gólszerző: Aboubakar (16.), Muleka (19., 27.), Kilicsoy (63.)

USK Anif (osztrák, III.)–Debrecen 1–10
DEBRECEN:
Engedi – Bévárdi, Ojediran, Neofitidisz, Baranyai – Varga J., Loncsar – Oliveira (Domingues, a szünetben), Kiziridisz, Szécsi – Bárány
G: Kiziridisz (4), Bárány (4 – egyet 11-esből), Bévárdi, Oliveira, ill. Lazarevic

A MEZŐKÖVESD-ZSÓRY NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 23.: Mezőkövesd–Karcag (NB III) 5–0 (Prudnyikov 2, Gíber, Rédling – 11-esből, Kojnok)
Június 30.: Tatran Presov (szlovák II.)–Mezőkövesd1–2(Brtan, Drazsics)
Július 7.: Mezőkövesd–Nyíregyháza Spartacus 2–2
(Drazsics, Nagy G.)
Július 12.:
Mezőkövesd–Putnok (NB III) 5–2 (Drazsics 2, Da. Babunszki 2, Molnár G.)
Július 12.:
Mezőkövesd–Tiszaújváros (NB III) 4–1 (Ugrai 3, Prudnyikov)
Július 15.: Mezőkövesd–Sigma Olomouc (cseh) 1–2 (Drazsics)
Július 16.:
Mezőkövesd–Sardzsa FC (arab emírségekbeli I.) 1–1 (Ugrai)
Július 18.:
Besiktas (török I.)–Mezőkövesd 4–0

A DEBRECENI VSC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:július 8.–20., Windischgarsten (Ausztria)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 1.: DVSC–Kazincbarcika (NB II) 3–0 (Bárány, Bódi, Farkas T.)
Július 6.: DVSC–Kisvárda 1–0 (Szőr – öngól)
Július 11.:Wolfsberger AC (osztrák I.)–DVSC 1–0
Július 14.:
Ried–DVSC 1–4 (Mance 3, Domingues)
Július 14. Linzer ASK (osztrák I.)–DVSC 4–2 (Babunszki, Szécsi)
Július 18.: USK Anif (osztrák III.)–DVSC 1–10 (Bárány 4, Kiziridisz 4, Bévárdi, Oliveira)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik