Felkészülés: a Riedet megverte, a LASK-kal már nem bírt a DVSC

Vágólapra másolva!
2023.07.14. 15:09
null
Mance triplája is kellett, győzött a Ried ellen a DVSC (Fotó: Debreceni VSC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC két felkészülési találkozót játszott Ausztriában pénteken. Az első mérkőzésen 4–1-re legyőzte az osztrák Riedet, a másodikon pedig 4–2-es vereséget szenvedett a LASK-tól.  


A Ried ellen a félidőben még csak eggyel vezetett a Loki, amely a szünet után még hármat vágott, s csupán egy gólt kapott, azt is tizenegyesből. A debreceniek első pénteki felkészülési meccsén betalált az új igazolás, Domingues, míg Mance mesterhármast jegyzett.

Délután Kecskés Ákos klubja, a LASK volt az ellenfél, ugyanakkor a magyar játékos nélkül, akit nem neveztek. Az osztrák bronzérmes remekül kezdte a meccset, már az első percben betalált, előnye azonban nem sokáig tartott, Dorian Babunszki egyenlített. Szünet után kettőt rúgtak az osztrákok, Szécsi ugyan szépített, de az utolsó gólt is a Loki kapujába rúgták, beállítva a 4–2-es végeredményt.

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
Debreceni VSC–Ried 4–1
(1–0)
DVSC: Milosevics – Baranyai, Neofitidisz, Romancsuk, Bévárdi – Vajda, Varga, Ojediran, Kiziridisz (Domingues, 70.) – Bárány (Oliveira, 62.), Mance
Gól: Mance (41., 67., 79.), Domingues (90+1.), ill. Ungar (87. – 11-esből)

Linzer ASK (osztrák)–Debreceni VSC 4–2
(1–1)
DVSC:Megyeri – Kusnyír, Dreskovics, Lagator, Ferenczi – Loncar, Manrique – Szécsi, Dzsudzsák (Joao Oliveira, 84.), Bódi (Brandon, 84.) – Dorian Babunszki.
Gól:Zulj (1.), Ljubicic (58., 73.), Havel (88.), illetve Dorian Babunski (16.), Letard (öngól, 85.).

A DEBRECENI VSC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:július 8.–20., Windischgarsten (Ausztria)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 1.: DVSC–Kazincbarcika (NB II) 3–0 (Bárány, Bódi, Farkas T.)
Július 6.: DVSC–Kisvárda 1–0 (Szőr – öngól)
Július 11.:Wolfsberger AC (osztrák I.)–DVSC 1–0
Július 14.:
Ried–DVSC 1–4 (Mance 3, Domingues)
Július 14. Linzer ASK (osztrák I.)–DVSC 4–2 (Babunszki, Szécsi)

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48
Ezek is érdekelhetik