Felkészülés: a Puskás Akadémia kikapott a Düsseldorftól

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2023.07.17. 20:08
null
Továbbra is nyeretlen Hornyák Zsolt együttese (Fotó: Facebook/PFLAhu)
A labdarúgó NB I-es Puskás Akadémia 5–0-ra kikapott a német másodosztályban (2. Bundesliga) szereplő Fortuna Düsseldorftól idei harmadik nyári felkészülési mérkőzésén.

 

Súlyos vereségbe futott bele az Ausztriában készülő Puskás Akadémia: noha a szünetben még csak egygólos hátrányban volt a Fortuna Düsseldorf ellen, 5–0-ra elvesztette a találkozót. Sokáig úgy nézett ki, az első játékrészben nem születik gól, a német másodvonal előző idényét negyedik helyen záró csapat azonban a 38. percben megszerezte a vezetést, majd a fordulást követően négy újabb találattal tette egyértelművé sikerét.

A felcsúti együttes első nyári győzelmére így továbbra is várni kell (a lengyel Wisla Plock ellen 1–1-re végzett még az elutazás előtt a Pancho Arénában, a cseh Slovan Lieberec elleni összecsapást az edzőtáborban 4–1-re elvesztette), szerdán a szaúdi Al-Fateh ellen lehet javítani.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Fortuna Düsseldorf (német II.)–Puskás Akadémia 5–0 (1–0)
Puskás Akadémia:
Markek – Szolnoki, Golla, Stronati, Ormonde-Ottewill – Slagveer (Komáromi, a szünetben), Favorov (Corbu, 60.), Batik, Plsek (Dusinszki, 60.), Kern (Levi, 60.) – Colley (Gruber,a szünetben)
Gólszerző: Iyoha, Gavory, Neto, Siebert, Hoffmann

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
4 órája

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17

A VAR-döntések a győrieknek kedveztek, az ETO Felcsútról is hazavitte a három pontot

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 22:10

Hornyák Zsolt: A csapategység lehet a siker kulcsa

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 10:54
Ezek is érdekelhetik