NB I: hat év után távozik az Újpest szerb kapusa

Vágólapra másolva!
2023.06.08. 15:07
null
Filip Pajovics távozik Újpestről (Fotó: Török Attila)
Hat év után távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC-től a szerb kapus, Filip Pajovics – tudatta a játékos az Instagram-oldalára feltöltött bejegyzésben.

„Kedves újpesti szurkolók, hat év után eljött a búcsú ideje. Büszke vagyok rá, hogy tagja lehettem ennek a nagyszerű klubnak. Csak szép dolgokra fogok emlékezni, amit együtt elértünk. Újpest az otthonom és mindig is részem lesz” – írta a bejegyzésben Pajovics, aki 2017-ben a Csukaricskitől érkezett Újpestre, de azt megelőzően a Fehérvár és a Puskás Akadémia játékosa volt 2011 és 2016 között. Az Újpesttel kétszer nyert Magyar Kupát (a 2018-as és a 2021-es MK-döntőben is ő védte a lila-fehérek kapuját), s tagja volt a 2017–2018-as idényben bajnoki bronzérmes újpesti csapatnak.

Pajovics a mögöttünk hagyott idényben az NB I-ben mindössze egy mérkőzésen kapott lehetőséget, a harmadosztályú második csapatban hétszer védte a lila-fehérek kapuját. A szerb játékos az előző évadokban sem számított alapembernek, hiszen a 2021–2022-es kiírásban tíz, a 2020–2021-es idényben 11 meccsen kapott szerepet, de a Magyar Labdarúgó-szövetség összegzése szerint Pajovics 169 magyarországi mérkőzésen volt kezdő 2011 óta.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország), Matija Ljujics (szerb, Sabail – Azerbajdzsán), Máté Zsolt (Tiszakécske), Radosevics Ognjen (szerb, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók
: Nemanja Antonov
(szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Fernand Gouré (elefántcsontparti, Westerlo – Belgium)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Yohan Croizet (francia)

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
7 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
8 órája

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
11 órája

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
13 órája

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:00

Újabb szerződéshosszabbítást jelentett be a Paks, 20. idényére készül Böde Dániel – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:32

Ver(het)etlenség nyomában – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:02
Ezek is érdekelhetik