NB I: Diósgyőrben folytatja a Honvédtól távozó szakember

Vágólapra másolva!
2023.06.15. 09:31
null
Simon Miklós (balra) és dr. Bajúsz Endre, a DVTK sportszakmai vezetője (Fotó: dvtk.eu)
Simon Miklós vette át a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai irányítását – adta hírül csütörtökön hivatalos honlapján az NB I-be visszajutó diósgyőri klub.

Simon Miklós több mint 14 éven keresztül dolgozott a Magyar Futball Akadémián, minden akadémiai korosztályt edzett, tanítványai közül Baráth Botond, Gazdag Dániel, Holender Filip és Vécsei Bálint a válogatottban is bemutatkozott, a jelenleg a DVTK-t erősítő Lőrinczy Attila és Lukács Dániel is szerepelt a kezei alatt.

Az utolsó két és fél évben szakmai igazgatóként dolgozott, mielőtt idén januárban távozott a kispestiektől. A Honvéd felnőttcsapata mellett Marco Rossi munkáját segítette, és a jelenlegi szövetségi kapitány távozása után négy mérkőzésen irányította is az első csapatot.

„Szeretném a korábban megszerzett tudást és tapasztalatot kamatoztatni a diósgyőri gyerekek, a DVTK és az egész magyar labdarúgás érdekében – idézi a dvtk.eu Simon Miklóst, a DVTK Labdarúgó Akadémia új szakmai igazgatóját. – Az utóbbi hónapokban többször jártam Diósgyőrben, és igyekeztem feltérképezni azt, hogy mi működik jól, és esetleg hol kell változtatni a rendszeren, hogy még jobb legyen. Mondhatnám, hogy kész tervekkel érkeztem, de abban hiszek, hogy saját terveimet összhangba kell hozni a DVTK hagyományaival. Létezik egy erős diósgyőri identitás, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, miként azt is folyamatosan szem előtt kell tartani, milyen népes szurkolótábor áll a klub mögött. Támaszkodni szeretnék a meglévő szakmai közegre és a diósgyőri szürkeállományra is.”

Legfrissebb hírek

Mezőkövesden játszhat a Kazincbarcika az őszi szezonban

Labdarúgó NB I
20 órája

Kazincbarcika: klubigazgatóként folytatja Simon Miklós

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 09:38

Nagy lépést tett a bennmaradás felé a Nyíregyháza a Diósgyőr legyőzésével!

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 17:26

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30

Felkészülés: a DVTK egy góllal megverte ukrán ellenfelét

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 17:50

Simon Miklós távozik a DVTK akadémiájának éléről

Labdarúgó NB I
2025.01.08. 15:01

A Győr kettős győzelemmel búcsúztatta a Szekszárdot; továbbment a DVTK is a női kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2024.12.19. 18:57

A DVTK 27 éves sportigazgatója: Az átlagéletkort csökkentenénk, a magyarok arányát növelnénk

Labdarúgó NB I
2024.11.07. 09:44
Ezek is érdekelhetik