NB I: Békéscsabáról igazolt a Kisvárda, Pécsről a Kecskemét

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 19:21
null
Katona Levente régi vágya volt, hogy megmutathassa magát az NB I-ben (Fotó: kecskemetite.hu)
A Kecskeméti TE a klub honlapján jelentette be, hogy Szűcs Kornél és Fadgyas Tamás után újabb játékost igazolt, ezúttal Katona Leventét a Pécsi MFC-től. A Kisvárda szintén a saját honlapján közölte, hogy átigazolta a Békéscsaba előző idénybeli házi gólkirályát, Czékus Ádámot.

Katona Levente Mohácson született, majd egy rövid ideig a Kozármislenyt erősítette. Ezt követően tíz éven át játszott Pécsen, az elmúlt három idényben 104 alkalommal lépett pályára a másodosztályban.

„Nagyon boldog vagyok, hiszen egy régi vágyam volt az, hogy az NB I-ben is megmutathassam magam. Szimpatikus csapathoz kerültem, örülök, hogy a KTE játékosa lettem. Természetesen képben voltam a klubbal kapcsolatban, hiszen Nikitscher Tamással nagyszerű kapcsolatot ápoltam már Pécsen is, aki szintén megerősített abban, hogy jó döntés a KTE-t választanom. A célom az, hogy először is bemutatkozzak az élvonalban, utána pedig stabil játéklehetőséget harcoljak ki. A többit majd az idő eldönti, az már csak hab a tortán, hogy a nemzetközi porondon is szerepelhetünk. Ahhoz, hogy sikeresek legyünk, a maximumot, ha nem többet kell nyújtanunk ott is" – mondta a 21 éves védő, aki a Nemzeti Sport információi szerint négy évre írt alá a bajnoki ezüstérmesnél.

A Kisvárda Czékus Ádám személyében a Békéscsaba házi gólkirályát igazolta át. Czékus Topolyán nevelkedett, majd játszott Szegeden, a Honvédnál, a Ferencvárosnál és legutóbb Békéscsabán. Czékus a legutóbbi idényben 36 mérkőzésen tíz gólt szerzett az NB II-ben.

„Több kérőm is volt az NB I-ből, ám amikor eljöttem ide, Kisvárdára egy ismerkedési látogatásra, akkor meggyőződtem róla, ha futballista akarok lenni, akkor itt a helyem. Mindent megtettem azért, hogy a Békéscsaba a másodosztályban maradjon, ám ezt nem sikerült elérnünk, személy szerint viszont nem zártam rossz idényt, ebből szeretnék táplálkozni. Két éve a Fradi második csapatával az NB III-ban, tavaly a másodosztályban szerepeltem, úgy érzem, készen állok az élvonalbeli folytatásra. Nagy álmom válik valóra azzal, ha sikerül majd bemutatkozni a honi NB I-ben, ezért dolgozom a felkészülés során” – mondta a 37-es mezszámot választó Czékus Ádám.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Fadgyas Tamás (ETO FC Győr), Kiss Bence (ETO FC Győr), Katona Levente (Pécsi MFC), Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe érkezők: Szendrei Ákos (FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérhet: Pejovics Danilo (szerbiai, Pécsi MFC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Varga Bence (MTK Budapest – kölcsön után végleg?)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Horváth Krisztofer (Torino FC – Olaszország), Katona Bálint (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros), Varga Ádám (Ferencváros), Zeke Márió (Fehérvár FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Nikitscher Tamás (Ausztria, Franciaország)

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:
Branimir Cipetic (bosnyák-horvát, Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Czékus Ádám (Békéscsaba), Kovács Marcell (Soroksár SC), Lippai Tibor (Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatért:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Hej Viktor (ukrán-magyar, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Anton Kravcsenko (ukrán, szabadon igazolható), Artem Odincov (ukrán, Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hindrich Ottó (román-magyar, CFR – Románia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik