DVTK: szorosabbra fűzték az együttműködést a Barcikával

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.06.24. 11:05
null
A diósgyőri stadion (Fotó: Árvai Károly)
A DVTK és az NB II-es Kazincbarcika kooperációs szerződést kötött egymással, amelynek értelmében az U21-es korosztályhoz tartozó fiatalok a DVTK-ban és a KBSC-ben is szerepelhetnek – derül ki a labdarúgó NB I rajtjára készülő diósgyőriek hivatalos honlapjának híréből.

 

„Érkezésemkor az egyik legfontosabb feladatként határoztam meg azt, hogy a DVTK Labdarúgó Sportakadémián nevelkedő fiatalokat a lehető legmagasabb szinten segítsük a felnőttfutballba beilleszkedni – idézi a dvtk.eu Simon Miklóst, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia nemrégiben kinevezett szakmai igazgatóját. – Ennek érdekében azt szeretnénk, hogy minél hamarabb a felnőttek között játsszon, aki erre megérett. Az NB III-ban szereplő második csapat által nyújtott lehetőség a következő idénytől a kooperációs szerződés keretében kiegészül az NB II-es Kazincbarcikával, amelynél nemcsak a mérkőzéseken, hanem az edzéseken is megtapasztalhatják a magasabb színvonalat. Aki pedig már túl van a diósgyőri debütáláson, de valamilyen ok miatt kevesebb játékperchez jut, annak is kiváló lehetőség az NB II. Örülök, hogy »szomszédainkkal« sikerült megállapodni, hiszen a földrajzi közelség mellett fontos az ott folyó szakmai munka is.”

Bejelentették azt is, hogy a DVTK-tartalék vezetőedzője, Vincze Richárd csatlakozik a KBSC stábjához, és Csábi József segítőjeként folytatja.

A kooperációs szerződés rugalmas lehetőséget nyújt a kluboknak és játékosoknak: egy mérkőzésen maximum öt kooperációs szerződéssel rendelkező kerülhet be a keretbe, és közülük három léphet pályára, de a játékosok személye két mérkőzés között változtatható.
Legfrissebb hírek

Mezőkövesden játszhat a Kazincbarcika az őszi szezonban

Labdarúgó NB I
20 órája

Kazincbarcika: klubigazgatóként folytatja Simon Miklós

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 09:38

Feczkó Tamás a Honvéd veresége után: Szerintem csak a lelátón ülő játékosaim nem kaptak ma sárga lapot

Labdarúgó NB II
2025.05.13. 10:04

Úton az élvonalba! A Barcika Kispesten is nyert, és karnyújtásnyira került az NB I-től

Labdarúgó NB II
2025.05.12. 21:56

Nagy lépést tett a bennmaradás felé a Nyíregyháza a Diósgyőr legyőzésével!

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 17:26

Pintér Attila: Ha úgy látja a vezetőség, hogy én vagyok az akadály, akkor megteszem, amit meg kell tenni

Labdarúgó NB II
2025.04.21. 19:14

NB II: ismét képernyőre kerül a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.04.12. 09:56

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30
Ezek is érdekelhetik