Purczeld kifogástalan volt a halfsorban

Halálának évfordulóján már emlékeztünk idősebb Puskás Ferencre, főszerkesztőnk, Szöllősi György írásában (Népsport, 2017. június 12.)a családi szál vitte a prímet. Ezúttal játékos- és edzői pályafutásának állomásait elevenítjük fel.

Az első profi bajnokság rajtja (1926) egybeesett bemutatkozásával az első osztályban. Huszonhárom esztendősen a Ganzból igazolt a Vasasba, ahol nagy reményeket fűztek a játékához. Beváltotta reményeket, hiszen már az első meccse után (Újpest: 1:2) azt írta a Nemzeti Sport, hogy „a Vasas-védelem legjobb embere Purczfeld centerhalf volt, aki kifogástalan Vasas-stílusban, csaknem hiba nélkül végezte nehéz feladatát”.Az első meccs után elnézhető a tudósítónak, hogy egy „f”-betűvel is megtoldotta a dicséretet. A lényeg viszont, amit később többször leírtak róla, például a szegedi, Bástya elleni meccs (0:3) után is: „A halfsor átlagmunkával dolgozott, de Purczeld kifogástalan.”

Utolsó meccsét (18.) 1927. május 29-én játszotta a Vasasban (Nemzeti 1:1), nem mellesleg előző hónapban született meg ifjabb Puskás Ferenc. Jó játékkal búcsúzott, hiszen: „Stílusról csak a Vasas-halfsornál lehetett szó, amely az egyetlen szerves egész volt a pályán, amely a maga részéről mindent megtett a győzelemért.”A sor tengelyé­ben pedig ugyebár hősünk állt.

Nem magától távozott a Vasastól. A MÁV volt a munkaadója, a mamutcég pedig „a profiságot összeférhetetlennek találta a gépgyárban betöltött tisztviselői állással, s Purczeld inkább a futballozást hagyta ott”. Mondta is a Vasas vezetősége az új idény (1927–1928) kezdetén, hogy legjobban az ő elvesztését fájlalják, pedig: „Küldöttségünk eljárt ebben az ügyben a MÁV legfőbb vezetőségénél. Nem adjuk fel a reményt, hogy a MÁV mindeddig ridegen elzárkózó vezetőségét végül is sikerül engedékenységre bírni.”

Nem sikerült. Ám nem maradt félbe a Purczeld-karrier, hiszen 1928 elején Kispestre került. A csapatnak gondjai akadtak a posztján, ő szabad volt, így örömmel igazolták le, megoldva a munkahelyi nehézségeit is, hiszen Kispest városa mellé állt. Szerény házat kapott és állást, borellenőrként, majd vágóhídi irodistaként dolgozott.

Nem volt hiába a kispesti igyekezet, a tavaszi szezon előtti edzőmeccsek kapcsán azt írta a Nemzeti Sport a kispestiekről, hogy „a halfsorban Purczeld beállása határozott megerősödést jelent, noha már régen játszott komoly meccsen. Határozott játéka a két szélső halfra is jó hatást tett.”Az első bajnokija (1928. február, Újpest 2:4) után is dicsérték, a tudósító szavai egész játékos-pályafutására jellemzőek voltak: „Purczeld nem mutatott még nagyvonalú játékot, de derekasan dolgozott, és nemcsak a védelemben látta el a dolgát, hanem mindig gondolt a csatárokra is. Jó technikájú, jó alakú játékos, akitől még javulást is lehet várni.”

Nem csalódtak benne, 155 mérkőzésen szolgálta a klubot a pályán, utolsó bajnokiját 1937. február 28-án játszotta (III. Ker 2:0) a csapatban. Kénytelen volt abbahagyni, nem bírta a lába.

Ám alig több mint két hónap múlva már ő volt a Kispest edzője. Megszerezte a papírt, sőt ekkor változtatta a családi nevét Purczeldről Puskásra, a kor szellemének megfelelően, mondták neki, hogy magyarosítva több esélye van az edzői pályán (is).

Az előzményekhez tartozik, hogy Gallowich Tibor a Phöbus elleni vereség (2:3) után összeszólakozott a kispesti vezérkarral, s a felek között kenyértörésre került sor. Idősebb Puskás első meccsén Debrecenben ült a kispadon 1937. április 25-én (Bocskai 1:2), kikapott a csapata, de – mint mondták, írták – döntetlent érdemelt volna. Még a meccset állítólag titokban (?) megnéző Gallowich is ezt állította, akinél érdekesség, hogy akkor volt a szövetségi kapitány, amikor ifjabb Puskás Ferenc bemutatkozott a válogatottban (1945. augusztus 20., Ausztria 5:2)

Puskás edző otthon volt Kispesten, úgy vezette a nagyokat, hogy közben látta a fiatalokat is. Nála játszott először az NB I-ben Bozsik József (17 évesen) 1943. október 17-én (Vasas 2:5), s fia, Puskás „Öcsi” (16 évesen), ő Nagyváradon mutatkozott be (0:3) 1943. december 5-én. Feljegyezni azonban érdemesebb, hogy kettejüket együtt 1944. szeptember 17-én küldte pályára az edző, az Újvidék 7:0-s kiütése során „Öcsi” szerezte a hatodik gólt.

A háború után is biztos helye volt a kispesti kispadon, legalábbis 1948 januárjáig. Akkor csapat szereplésével (a 3. helyen álltak) elégedetlen volt a vezetőség, ezért a híres mestert, Guttmann Bélát szerződtette. A válásról diplomatikusan nyilatkozott Szokodi Imre ügyvezető: „A csapatban több van, mint amennyit ősszel nyújtott. Ezt annak tulajdonítjuk, hogy Puskás Ferenc edzőnk annyira elfoglalt a hivatalában, hogy nem tud minden idejével és szaktudásával az edzéseken a fiúkkal foglalkozni.”

Aztán novemberben Guttmann felállt a kispadról. Szöllősi György említett cikkében így írta le az előzményeket: „Világot járt edzőt szerződtetett a kispesti klub: Guttmann Bélát. Igen ám, csakhogy a csapat sztárja, Puskás Ferenc édesapja helyett érkezett, és ez kezdettől meghatározta a játékos és az új edző viszonyát. Egészen addig, amíg egy győri meccsen Guttmann le nem hívta a pályáról Patyi Mihályt, mielőtt még sok durvasága miatt kiállítja a játékvezető. Csakhogy Puskás Öcsi rászólt a játékostársára: »Itt maradsz!« Az pedig inkább hallgatott Öcsire, mint a hírneves edzőre, aki azon nyomban felült a lelátóra, lemondott, otthagyta a csapatot. A kispadra pedig további három évre visszatérhetett idősebb Puskás Ferenc.”

És maradandót alkotott. Elsőre (1948–1949) 3. lett a csapattal, egy idénnyel később (1949–1950) pedig bajnok. Megjegyzendő, hogy ekkor Grosics Gyula, Budai II László és Kocsis Sándor még nem volt Kispesten, tehát, úgymond, saját erőből lett bajnokcsapat Kispesten.

Aztán velük 1950 őszén ismételt. Futballtörténeti kuriózum, hogy egy csapat ugyanazon esztendőben két bajnoki címet szerezzen. Az első helyről döntő MTK (Textiles) elleni csúcsrangadót 1:3-ról nyerte meg a csapat (6:3). „Szünet után egyre jobban kidomborodott a Honvéd jobb erőnléte, a Honvéd-játékosok jobban bírták a nehéz talajt. A Honvéd ekkor kezébe tudta venni a kezdeményezést, a játék irányítását, s a csapat játéka egyre egységesebbé vált”– írta a Népsport.

A következő idényben (1951) második lett a Bp. Honvéd, ez volt az utolsó éve idősebb Puskás Ferencnek a kispadon. Minden bizonnyal a betegsége is közrejátszott benne, hiszen 1952. június 12-én elhunyt. Nekrológja a Népsportban kiemeli, hogy „a tisztán, sportszerűen küzdő játékosok sorába tartozott”.A rövid emlékezésben szó esik akkor már híres fiáról, „idősb Puskás Ferenc őrnagyban ifj. Puskás Ferenc százados, a Bp. Honvéd válogatott labdarúgója édesapját gyászolja”.

Ugyanakkor máig érthetetlen, hogy „Öcsit” Sebes Gusztáv szövetségi kapitány a válogatott észak-európai túrájáról nem engedte haza édesapja temetésére. Az olimpiai felkészülés szigorával indokolta, ami azért is túlzás, mert a helsinki játékok rajtjáig még több mint egy hónap volt hátra.

Idősebb Puskás Ferenc temetésén sokan voltak, a sírnál Hajdú Andor, az OTSB labdarúgóosztályának munkatársa mondott beszédet. Ez volt a hivatalos rész, mert a gyászolók olyan volt játékostól, edzőtől búcsúztak, akivel a fehér asztal mellett is sok időt tölthettek, ahogy az a letűnt korban természetes volt az egyívásúaknál.

A futballban, a sportban, mindenütt.