NB I: Varga Barnabást több mint 10 csapat képviselője nézte meg élőben

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.23. 15:07
null
Varga Barnabást sokan figyelik (Fotó: Árvai Károly)
Több mint 10 klub játékosmegfigyelője járt személyesen a Paksi FC élvonalbeli mérkőzésein a gólkirály Varga Barnabás miatt, a csatár menedzsere szerint pedig szakmailag mindenképpen előrelépést jelentene a labdarúgónak, ha Európában maradhatna és esetlegesen az Európa-ligában szereplő együttesben futballozhatna.

 

Paunoch Péter az M1 aktuális csatornának adott interjúban elmondta, jól állnak az ajánlatok tekintetében, európai klubok mellett ázsiai kérői is vannak a 28 éves Varga Barnabásnak, a végső döntés meghozataláig azonban „több szempontot” kell figyelembe venniük.

„Egyrészt nem minden bajnokságból lehet bekerülni a magyar válogatottba, ami lényeges egy játékos piaci pozíciója szempontjából, ráadásul ha rendszeresen játszik és gólt is lő a nemzeti csapatban, akkor a legjobb ajánlatok közül válogathat – nyilatkozta a menedzser, és hozzátette, Vargának éppen ezért elsődleges szempont, hogy a válogatottban is játszhasson. – Természetesen az sem ördögtől való, ha az anyagi kérdéseket vesszük figyelembe, hiszen egy 28 éves futballistáról beszélünk, akinek már gondolnia kell a jövőjére, de a szakmai szempontokat nem írhatja felül a pénz.”

Paunoch elmondta, napi kapcsolatban vannak a Paks csatárával, aki teljes mértékben tisztában van a lehetőségeivel, a döntést pedig ő maga hozza majd meg. A menedzsment feladata az, hogy a lehető legjobb ajánlatot találja meg a játékos számára.

Paunoch szerint van esély arra is, hogy Varga egy európai kupasorozatban is érdekelt külföldi együttesben folytassa, de számukra lényeges szempont, hogy a klub konkrétan Vargát akarja, „nem csak egy csatárt”. A menedzser szerint az sem kizárt, hogy a támadó Magyarországon belül igazol át, mert az NB I „presztízse ugrásszerűen nőtt az elmúlt években, ezért jönnek ide szívesen a külföldi futballisták is”.

Paunoch hangsúlyozta, Varga Barnabás négy-öt éve még az osztrák másod- és harmadosztályban játszott, azóta viszont bemutatkozott a magyar válogatottban és már gólkirálynak tekinthető az OTP Bank Ligában. Azzal, hogy a Paksban folytatta a pályafutását, a menedzser szerint a legjobb döntést hozták, az ugyanis nem véletlen, hogy az elmúlt három évben mindig a Tolna vármegyei együttes adta az NB I gólkirályát.

„Felejthetetlen ez az idény számára, és azt gondolom, hogy a 26 gól igazán dicséretre méltó teljesítmény, ami jó esélyt ad a további szintlépésre” – mondta.

Paunoch a szintén általa menedzselt Holman Dáviddal kapcsolatban elárulta, hogy az ötszörös válogatott játékos szerződése lejár a Slovan Bratislavánál, és nem is kívánnak hosszabbítani, ami közös döntés.

„Kupákat nyert a Slovannal, most pedig a hatodik bajnoki cím elhódítására készül, válogatott futballistaként így neki is megtaláljuk majd azt a csapatot, amelyhez szívesen szerződik” – jelentette ki a menedzser.

Legfrissebb hírek

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
7 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
21 órája

Felkészülés: a Paks négygólos vereséggel zárta az edzőtábort

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:40

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Albán csatárért tett ajánlatot az ETO FC – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:24

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03
Ezek is érdekelhetik