A kispesti meccsen az NB I-ben maradás a tét

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 09:52
null
Ha kell egy kis lendület, akkor a kispestiek számíthatnak Kocsis Dominikra, akinél jó helyen van a labda (Fotó: Kovács Péter)
Ha a Bp. Honvéd nem győzi le saját közönsége előtt a Mezőkövesdet, kiszolgáltatott helyzetbe kerül a kiesés elkerüléséért vívott kiélezett csatában, míg a kövesdiek vasárnapi győzelmükkel véglegesíthetik NB I-es tagságukat.

Egyre nagyobb nyomás nehezedik a Budapest Honvédra. A kiesés elkerüléséért vívott csatában nagy harcot vívó, három bajnoki óta veretlen kispestiek a Mol Fehérvár szombati győzelmével visszacsúsztak a tabella tizenegyedik helyére, ami a végelszámolásnál kiesést jelent. Noha egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a székesfehérváriak, óriási eredménykényszer alatt kell teljesíteniük, mivel ha nem hozzák a „kötelezőt”, lépéshátrányba kerülnek – nemcsak a Fehérvárral, hanem hétvégi ellenfelükkel, a szintén az első osztályú tagsága megőrzéséért teperő, őket három ponttal megelőző Mezőkövesddel szemben is.

A borsodiak rossz szériát, ötmeccses nyeretlenségi sorozatot zártak le a múlt hét végén, nem is akárhogyan: meglepetésszerű, kiütéses győzelmet arattak a dobogó harmadik fokára pályázó Paks fölött – a hazai pályán aratott 6–1-es siker a klub NB I-es történetének legnagyobb különbségű diadala. Az egymást követő hetedik idényét az élvonalban töltő csapat a nyolcadikra készülhet, ha győz vasárnap. Mérlege kifejezetten biztató a Budapest Honvéd otthonában: a kispestiek pályaválasztóként csupán egyszer tudták legyőzni, mégpedig 2016. december 10-én Eppel Márton találatával 1–0-ra.

A két csapat legutóbbi összecsapásait a kiegyenlítettség jellemezte, az előző négy bajnokijuk döntetlennel végződött, ezekből három gól nélküli meccset hozott – hasonló kimenetel a Mezőkövesd malmára hajtaná a vizet, s amennyiben a Honvéd pontot veszít vasárnap, úgy már nem csak a saját kezében van a sorsa – utolsó fordulós felcsúti győzelmével is búcsúzhat az OTP Bank Ligától, ha az eredmények kedvezőtlenül alakulnak számára.

A kispesti fanatikusok érzik, hogy csapatuk segítségre szorul, és szinte az összes jegyet megvásárolták a Bozsik Arénában rendezendő kulcsfontosságú, Mezőkövesd elleni találkozóra.

„Az edzéseinket és az elmúlt hetekben az élcsapatok elleni eredményeinket látva úgy érzem, hogy mentálisan és fizikailag topon vagyunk – mondja Dean Klafuric, a Bp. Honvéd horvát vezetőedzője a futballklub honlapján. – A Kecskeméttel és a Debrecennel jó mérkőzést játszottunk, meggyőzőek voltunk és mentálisan is nagy teherbírásról tettünk tanúbizonyságot. Bizakodó, optimista öltözőt látok, játékosokat, akik a munkában és az egymásért való kiállásban hisznek, és tudom, hogy azok a futballisták is, akik a padon ülnek, bármelyik pillanatban készen állnak a bevetésre. A Mezőkövesd ellen a bekísérő gyerekek között nemcsak a szurkolók, hanem a játékosok gyerekei is ott lesznek, tudom, hogy fantasztikus atmoszféra vár minket a Bozsik Arénában. Ez a hangulat nekünk otthonos és inspiráló, bízunk benne, hogy ez is extra erőt ad. Nem foglalkozunk más csapatok eredményeivel, kizárólag magunkra figyelünk, nyerni akarunk és a forduló végeztével meglátjuk, hogy ez mit jelent a számunkra.”

NS-TIPP
Kulcsfontosságú mérkőzés lesz.
A Mezőkövesd biztossá teheti a bennmaradását, ha nyer, de három pontnál kevesebbel a Honvéd sincs sokkal beljebb. Óriási küzdelem, remek hangulat és telt ház várható, a hazai szurkolók pedig hozzásegítik a győzelemhez csapatukat – Somogyi Zsolt

 

NB I, 2022–2023, 32. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 19., péntek
Paks–Puskás Akadémia 0–2
Paks,Fehérvári úti StadionBogár Gergő
2612
Kisvárda–Vasas 2–1Kisvárda,Várkerti StadionAndó-Szabó Sándor2380
Május 20., szombat
Mol Fehérvár–ZTE 3–0
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóPintér Csaba
6237
Ferencváros–DVSC 1–3Budapest,Groupama Aréna
Erdős József15 879
Május 21., vasárnap
14.10:Budapest Honvéd–Mezőkövesd (Tv:M4 Sport+)Budapest,Bozsik Aréna
17.30:Újpest–Kecskemét (Tv:M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC32196762–32+3063
2. Kecskeméti TE311412547–29+1854
3. Debreceni VSC32149950–39+1151
4. Puskás Akadémia321311846–41+550
5. Paksi FC321461256–56048
6. Kisvárda321013943–48–543
7. Zalaegerszegi TE321081436–42–638
8. Újpest FC311081339–53–1438
9. Mezőkövesd31991336–41–536
10. Mol Fehérvár328101438–43–534
11. Budapest Honvéd31891431–46–1533
12. Vasas FC324131529–43–1425

 

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
38 perce

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

A Barcika és a Paks is az NB II-be adott kölcsön játékost

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 14:21

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Szalai góljával győzött a Mezőkövesd, oda a Szeged veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 17:22

Szijjártó Péter szerint a Honvéd jövőre visszajuthat az NB I-be

Labdarúgó NB II
2025.08.29. 21:30

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Mezőkövesd öt gólt szerzett Soroksáron

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:52
Ezek is érdekelhetik