MK: Kondás legrosszabb edzői élménye volt a Vasas kiesése

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 08:45
null
Kondás Elemér visszatérő gyermeteg hibákat látott (Fotó: Koncz Márton)
Mint beszámoltunk róla, a Magyar Kupa elődöntőjében a Vasas FC szerda este 3–0-ra kikapott a másodosztályú Budafoktól, így nem került be a fináléba. A kiesést követően az angyalföldiek vezetőedzője, Kondás Elemér lesújtottan értékelte csapata teljesítményét.

– Újabb súlyos csalódás.
– Megérdemelten jutott be a Budafok a döntőbe. Nem volt bennünk kellő akarat ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. Hétről hétre visszatérnek a gyermeteg hibák.

– Már az első félidőben három játékost cserélt, főleg rájuk vonatkozik ez?
– Nem szeretném ezt személyekre lebontani, noha azt gondolom, aki látta a mérkőzést, pontosan tudja, ki mennyire volt motivált. Ha csak ennyit tudunk beletenni egy meccs­be, az nagyon kevés. Ez derült ki ezúttal is.

– Ez volt a legrosszabb élménye a Vasas kispadján?
– Igen. Sőt, talán amióta kispadon ülök, mert még egyik csapatomnál sem éltem át hasonlót, hogy egy ilyen tétre menő mérkőzésen nem teszi oda magát mindenki… Ezt a langyosságot sem megérteni, sem elfogadni nem tudom.

– Hogyan tovább?
– Találni kell tíz embert, aki hajlandó tenni a Vasasért! És azért is furcsa ez, mert az edzésen sokszor úgy tűnik, minden rendben van, aztán ezt kapjuk. Nem is tudom, mi ez: alibi, akaratgyengeség? Tulajdonképpen mindegy, mert az eredmény ugyanaz.

MOL MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
Budafoki MTE (NB II)–Vasas FC 3–0
(Beke P. 22., 34., 39.)

Legfrissebb hírek

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
5 órája

Rengeteg helyzetet elhibázott a Misleny, a ráadás perceiben döntetlenre mentett a Budafok

Labdarúgó NB II
10 órája

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
2025.10.02. 10:27

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Reagált az MLSZ: nem volt és nincs is vita a kupalebonyolítás kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.09.22. 08:48

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Budafokon is folytatódott a Karcag veretlenségi sorozata

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 17:54
Ezek is érdekelhetik