MK: a Vasas ellen átlépi a döntő küszöbét a Budafok?

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2023.04.05. 11:04
null
Mátyus János MK-döntőbe vezetheti az NB II-es Budafokot (Fotó: Dömötör Csaba)
Hat évvel ezelőtt NB III-as, az idén NB II-es csapatként jutott el a Magyar Kupa elődöntőjéig a Budafok. Mátyus János vezetőedző bízik benne, hogy szerda este a Vasas ellen átlépi a döntő küszöbét szemlátomást sokat fejlődő együttese.

Története során másodszor jutott be a Magyar Kupa elődöntőjébe az NB II-ben szereplő Budafoki MTE, balszerencséjére hat évvel ezelőtt a Ferencvárost sodorta útjába a sors, s idegenben 8–0-ra, hazai pályán 4–2-re kapott ki. Ma már csak Fekete Máté, Kovács Dávid, Margitics Andor és Vaszicsku Gergő mesélhet a csapattársaknak arról, milyen is volt az FTC ellen futballozni – akkor még NB III-as együttesként. A helyzet annyiban hasonló, hogy ismét nagy múltú NB I-es egyesület, a Vasas az ellenfele a négy között, igaz, ezúttal egyetlen meccs dönt a továbbjutásról, méghozzá a budafoki Promontor utcában.

„Akad más különbség is – kezdte a beszélgetést Mátyus János, a BMTE vezetőedzője. – Hat évvel ezelőtt mindenki a Fradit tartotta esélyesebbnek, ma meg már arról beszélnek a labdarúgás szerelmesei, hogy az élvonalban a kiesés szélére sodródó Vasassal szemben a Budafok kerülhet a döntőbe. Tisztában vagyok vele, s a labdarúgásban számos példa bizonyította már, hogy alacsonyabban jegyzett együttes megverheti a jóval erősebbet. Ezt mondtam el hétfő dél­előtt a játékosoknak, hozzátéve, hogy vélhetően tíz meccsből hatot vagy hetet a Vasas nyerne meg, de szerdán esély van arra, hogy egyszer mi győzzünk. Optimizmusra adhat okot a bajnoki szereplésünk, valamint az, hogy érkezésemkor az utolsó helyen szerénykedett a BMTE az NB II-ben, jelenleg pedig a kilencedik helyen áll. Vasárnap a Mosonmagyaróvár elleni bajnoki mérkőzésen nagyszerűen teljesítettek a fiúk, jól játszva, hatalmasat küzdve nyertünk egy-nullára. Igazi csapatként futballoztunk, s remélem, szerda este sem lesz másként.”

A 48 éves szakember szerényen elhallgatta, hogy bár valóban a csapatmunka diadalának számít a vasárnapi győzelem, két labdarúgó, Gundel-Takács Bence, a 24 éves kapus, valamint a győztes gólt szerző, 22 esztendős Beke Péter egyaránt átlagon felüli teljesítményt nyújtott.

„Nem titok, mindkét labdarúgóra számítok szerdán is – folytatta a BMTE vezetőedzője. – Beke Péter a Kisvárda elleni negyeddöntőben is betalált, miért ne lehetne eredményes az elődöntőben is?! Az egyébként a Vasasban, majd a Dalnoki Akadémián nevelkedő csatár a Ferencváros érintésével került Hamburgba, ahonnan aztán a világjárvány miatt hazatért, s újra fel kellett építenie magát. Büszkén mondhatom, a stábnak, no meg a tehetségének, az akaraterejének köszönhetően egyre jobb formában futballozik, nem a véletlen műve, hogy eddig háromszor volt eredményes a kupában, tizenháromszor a bajnokságban. Csodálatos, amit eddig elért a Budafok, de szakmailag sokkal nagyobb elismerésnek tartom, hogy a stábom és a munkám révén egyre messzebb kerültünk a bajnokságban a veszélyes zónától. Nagyon bízom benne, hogy szerdán folytatódik a Promontor utcai kupacsoda.”

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
20.00:
Budafoki MTE (NB II)–Vasas FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik