Honvéd: „Egész héten gyakoroltuk, hogyan tudjuk Csoboth Kevint megállítani”

Vágólapra másolva!
2023.04.22. 08:13
A labdarúgó NB I 28. fordulójának nyitányán az Újpest Gouré hajrában lőtt góljával 1–0-ra nyerni tudott a Bp. Honvéd otthonában. A találkozó után a kispestiek játékosával, Eördögh Andrással beszélgetett az NSO Tv stábja.

Eördögh András szerint jól kezdte a Honvéd a mérkőzést.

„Az első tizenöt-húsz percben sansza nem volt az Újpestnek, mi irányítottuk a találkozót. Volt két-három helyzetünk, amiket gólra kellett volna váltanunk. Nekem is volt egy lehetőségem, nagyon sajnálom, hogy nem sikerült berúgni rögtön az elején. Aztán vitt előre a szívünk minket, tudtuk, hogy a döntetlen sem elfogadható számunkra, csak a három pont az, ami nekünk most jó. Nagyon kinyíltunk, és a végén sajnos egy kontrából gólt kaptunk.”

Videónkban beszél arról: egész héten gyakorolták, hogyan lehet megállítani Csoboth Kevint, ami többnyire sikerült is – leszámítva a 89. percet. De szóba kerül az is, mekkora nyomás alatt játszanak a bennmaradás miatt, elmeséli, ő hogyan viseli ezt úgy, hogy ez mindössze a harmadik meccse volt az NB I-ben. Végül szól a szurkolókról is, akik több mint 6 ezren látogattak ki a Bozsik Arénába.

ONLINE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ
Bp. Honvéd–Újpest FC 0–1
(0–0)
Budapest, Bozsik Aréna, 6284 néző. Vezette: Berke
Gólszerző: Gouré (89.)

NB I, 2022–2023, 28. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 21., péntek
Bp. Honvéd–Újpest FC 0–1Budapest,Bozsik ArénaBerke Balázs
6284
Április 22., szombat
15.00: Mol Fehérvár FC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBogár Gergő
19.30: Vasas–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Budapest,Illovszky Rudolf StadionErdős József
Április 23., vasárnap
14.15: Paksi FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport+) Paks,Fehérvári úti Stadion
16.30: Puskás Akadémia–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Felcsút,Pancho Aréna
18.45: ZTE FC–DVSC (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Egyértelműen változtatásokra van szükség

Labdarúgó NB I
23 órája

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:58

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:19

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:21

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:14

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:39

Mélyül az újpesti válság, az MTK öt gólt szerzett a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 21:19

Új edző jól seper: a Diósgyőr legyőzte az élen álló Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 18:56
Ezek is érdekelhetik