FTC: brazil balhátvédet igazoltak az NB III-as csapatba

Vágólapra másolva!
2023.04.26. 00:16
null
Dhonata aláírt az FTC-hez (Fotó: fradi.hu)
Amint arról korábban beszámoltunk, egy 19 éves brazil balhátvéd, Dhonata Tavares de Oliveira tűnt fel a labdarúgó NB I-ben érdekelt Ferencvárosnál. A játékos szerződését kedden bejelentette a klub, a fiatal labdarúgó a tartalékcsapat keretéhez csatlakozik.


Dhonata
eddig a brazil másodosztályú Mirassol FC U20-as csapatában szerepelt, és a korosztályos bajnokság jelenlegi idényében 17 meccsen jutott szóhoz.

„Dhonata már néhány hete velünk van, így testközelből tudtuk felmérni, milyen potenciál rejlik benne. Nagyon jók az alapadottságai, de tudjuk, hogy sokat kell még közösen dolgoznunk azért, hogy a maximumot kihozzuk belőle. Reméljük, hogy idővel a Ferencváros első csapata tud lenni a végállomás számára” – mondta el az új szerzeményről a klub honlapján az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás.

Legfrissebb hírek

A Fradi Saldanha és Traoré nélkül utazik edzőtáborba

Labdarúgó NB I
7 órája

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
10 órája

A Werdernél továbbra sem kérnek a Fradinak kölcsönadott Keitából

Labdarúgó NB I
15 órája

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39

A francia kézilabdázó távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Kézilabda
2025.07.05. 13:04

Fölényes győzelmet aratott az FTC a Maccabi Tel-Aviv elleni „titkos” felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:49

Ír válogatott középpályással erősített az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 16:10

Kölcsönben Skóciába került a Ferencváros középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 21:55
Ezek is érdekelhetik